Változatos programokkal, a megújulás és a retro jegyében telik idén a Herényi Virágút, amelyet 2019. április 27. és 28. között rendeznek meg a vasi megyeszékhely herényi városrészén. Szombathely második legnagyobb rendezvényén három színpadon több tucatnyi zenei és táncos előadással, koncerttel várják az érdeklődőket a szervezők.

Idén is civil szervezetekkel népesül be a Béke tér, de sok interaktív családi és gyermekprogram ide költözik. Ez évben is lesz civil színpad, ahol amatőr zenekarok és előadók mutathatják be tudásukat a nagyérdeműnek. A Herényi Civil Kavalkádot idén is a Vas Megyei Civil Információs Centrummal és a H+ Média és Kulturális Egyesülettel közösen szervezi a Herényi Kulturális és Sportegyesület.

Újdonság, hogy a virágút szombati napján az eddigi évektől eltérően már reggel 9 órakor kinyitnak a standok: a több, mint száz árus mellett közel félszáz kertész illetve kertészet képviselteti magát idén. A közel egy kilométeres útvonalon a látogatói visszajelzéseknek megfelelően idén több árusítóval találkozhatnak a kilátogatók, például

a Csók István utcában, amely erre a két napra Csókvirágúttá változik.

2019-ben is itt kap helyet a portálunk nevét viselő H+ Színpad, ahol többek között 2019. április 27-én 14 órától az ATV és a Kossuth Rádió műsoráról ismert humoristapáros,

Aradi Tibor és Varga Ferenc József lép fel,

2019. április 28-án 14 órától pedig

Szőke András a kolostori gyógyászat rejtelmeibe avatja be a közönséget.

A színpadon többek között fellép a Kóbor Zsóka és Polgár Patrik alkotta duó, valamint Tóth Dániel is.

A Németh László utcai téren elhelyezkedő nagyszínpadon 2019. április 27-én szombaton délután 15 órától A Dal 2019 műsorvezetője, a Petőfi TV-ből is ismert, idén a Glamour-gálán az év énekesnője díjat kapott Dallos Bogi lép fel, 2019. április 28-án, vasárnap 15 órától pedig az Animal Cannibals koncertjén bulizhatnak a térre ellátogatók.

A tervek szerint a Szent György-templomban pedig egy Máté Péter-emlékkoncerttel készül az RTL Klub tehetségkutatójából is ismert

Tabáni István, 2019. április 28-án vasárnap 16 órától.

A virágút programja még jelenleg is alakul, a végleges programot április első hetében, egy sajtótájékoztató keretében jelentik be a szervezők.

A Herényi Virágutat – ahogy az elmúlt tizenhét évben -, idén is a Herényi Kulturális és Sportegyesület rendezi, sok-sok önkéntes segítségével. A rendezvény főtámogatója Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. A szervezet egyébként 2019-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

egy + tizenegy =