Ismét lesz Civil Korzó a Savaria Karneválon! (részletes felhívás)

0

A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. az eddigi évek karneváli programjainak megfelelően, 2015-ben is lehetőséget nyújt a városban és a megyében tevékenykedő civileknek (egyesület, alapítvány, szövetség) szervezetük bemutatására, népszerűsítésére a Savaria Történelmi Karnevál egyik helyszínén, a Civil Korzón. 

A Civil Korzó szervezői: Szombathelyi Civil Kerekasztal, Vas Megyei Önkéntes Centrum, Vas Megyei Civil Információs Centrum  

A Civil Korzó időpontja: 

  • 2015. augusztus 28. (péntek) 10 órától 18 óráig
  • 2015. augusztus 29. (szombat) 10 órától 18 óráig
  • 2015. augusztus 30. (vasárnap) 10 órától 18 óráig

A Civil Korzó helyszíne:
Szent Márton utca (Savaria tér végétől a Borostyánkő Áruház parkolójáig) 

Csatlakozzon az Ön által képviselt szervezet is, a karneváli Civil Korzón résztvevők népes táborához!

Milyen civil szervezetek és produkciók jelentkezését várjuk?

  • Várjuk olyan szervezetek jelentkezését, akik a Civil Korzó területén főként „csalogató” programmal, jó kedvvel és kedvességgel hozzájárulnak a Savaria Karnevál sikeréhez. Ötlet pl: aktív kvízjátékok, ügyességi játékok, rövid jelenetek a látogatók bevonásával. (INTERAKTIVITÁS)
  • Várjuk olyan szervezetek jelentkezését, amelyek a Civil Korzó interaktív, családias hangulatához termékeikkel, kézműves foglalkozásaikkal, néhány finom egyszerű étellel, itallal és természetesen önkénteseikkel hozzájárulnának!
  • Várunk mindenkit, aki szívesen részt venne egy olyan civilekből álló, ingyenesen látogatható karneváli „önkéntes szigeten”, amely színes programokat kínál a gyerekeknek, információt ad a felnőtteknek és az idősebb korosztály számára egy kellemes pihenőhelyet nyújt a karneváli forgatagban!

A civil szervezetek mellett várjuk olyan elsősorban akusztikusan megszólalni tudó vagy saját hangosítással rendelkező amatőr együttesek, formációk, énekesek, jelentkezését is, akik szívesen szórakoztatnák a karnevál közönségét. Elsősorban olyan produkciókat várunk melyek műfajban és stílusban illeszkednek a rendezvény szellemiségéhez, zenei programjaihoz. Tánc és egyéb produkciók bemutatására is lehetőséget nyújtunk.     

Amit nyújtunk:

  • ingyenes megjelenési és bemutatkozási lehetőséget Szombathely legnagyobb turisztikai attrakcióján
  • pavilonokat (lásd bal oldali fotó) biztosítunk a szervezeteknek korlátozott számban, a jelentkezések sorrendjében (előnyt élveznek azok a szervezetek, melyek a karnevál min. két napján képviseltetik magukat a korzón)
  • egy pavilonban több szervezet bemutatkozására is lehetőséget nyújtunk 

Miért érdemes kitelepülni civil szervezetének a Civil Korzóra?

  • megismertetheti tevékenységét Szombathely lakóival, Vas megyében élőkkel
  • új tagokat, önkénteseket toborozhat
  • népszerűsítheti szolgáltatásait, önkéntes lehetőségeit
  • adományt gyűjthet a törvényi előírásoknak megfelelően!
  • árusíthatja termékeit, a törvényi előírásoknak megfelelően!

A JELENTKEZÉS MENETE:

  • civil szervezeteknek:

Kérjük a jelentkezésnél, adja meg a szervezet nevét, kapcsolattartójának elérhetőségét (telefon, email), valamint írja le röviden azt a tevékenységet, „csalogató” programot mellyel szervezetük a karneválra látogató közönségnek szeretne kedveskedni. Kérjük, írja meg azt is, hogy szervezetük mely napon/napokon tud megjelenni a korzón! Kérjük, adja meg technikai igényeiket!

Jelentkezés az alábbi google űrlap kitöltésével történik: https://docs.google.com/forms/d/1tU3Wu52Cjy9aBen9oKJtBfilV3rOglL2T4wBwtZQiBc/viewform
Jelentkezési határidő: 2015. július 27. (hétfő)

  • amatőr produkcióval jelentkezőknek:

Kérjük, adja meg a formáció nevét, kapcsolattartójának elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím). Határozza meg a formáció/produkció stílusát, műfaját, a produkció várható időtartamát!
Lehetőség szerint küldjön a produkcióról bemutatkozó anyagot is (demóanyagok – hang CD, mp3 -, videók, egyéb referenciák)
Jelentkezési határidő: 2015. július 27. (hétfő)
A rendezvényen csak írásban (e-mail-ben) visszaigazolt és meghívott előadók vehetnek részt! 

BŐVEBB INFORMÁCIÓ:

  • Email cím: civilkorzo9700@gmail.com
  • Telefon: Simon Ádám +36-70-429-7675, Nagy Krisztina +36-30-585-8322 

NÉPSZERŰSÍTSE NON-PROFIT SZERVEZETÉT A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON!

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

11 − 7 =