A fesztivált idén már ötödik alkalommal rendezik meg 2018. augusztus 2-9. között a vasi községben. A rendezvénnyel a szervezők célja, hogy segítsék és támogassák az ifjú művészeket céljaik elérésében, emellett lehetőséget nyújtsanak szakmai kiteljesedésükhöz is, például koncertek szervezésével. A program természetesen a klasszikus zene és művészetek bemutatására is törekszik azok számára, akikhez nem, vagy csak ritkán jut el a kultúra ezen ágai.

A fesztivál mesterkurzusokból és koncertekből áll, de a kurzus résztvevői és a látogatók a helyiekkel közös kézműves, rajz és festés workshopokon is részt vehetnek, ahogy bárki csatlakozhat a közös a futás, röplabda, pingpong, úszás a Rohonci tóban, jóga és nordic walking programokhoz is.

A fesztivál megnyitóján, augusztus 2-án Ránki Dezső és Klukon Edit zongoraművész házaspár koncertjét, míg másnap a fiatal zongoraművész, a 2017-es Montréali Nemzetközi Zongoraverseny első helyezettjének, Fejérvári Zoltánnak szóló estjét hallgathatják meg az érdeklődők.

Bősze Ádám stand-up comedy előadását augusztus 4-én nézhetik meg a Kőszegre látogatók, akik másnap délelőtt 11 órától barokk koncerten is részt vehetnek. A programkínálatban kiemelt helyet kapott még egy augusztus 6-i szóló és kamarakoncert is, amelyen Ian Fountain és Erika Geldsetzer működnek közre.

A fesztiválról egy rövid összefoglaló videó is készült, amely még jobban átadja az érdeklődőknek a programok hangulatát és varázslatos környezetét:

A Bozsoki Zenei Fesztiválról bővebb információkat a folyamatosan frissülő weboldalon és Facebook oldalon találhatnak, emellett lehetőség van támogatni a rendezvényt, az alábbi bankszámlaszámra történő utalással:

MusicAli Non-profit KFT.
MKB BANK ZRT.
1056 Budapest, Váci u. 38.
MKKB HU HB
Számlaszám : 10300002-10657878-49020016


Részletes program:

Augusztus 2. csütörtök, 20:00
Megnyitókoncert – Klukon Edit és Ránki Dezső négykezes zongoraestje
Helyszín: 
Szent Anna templom, Bozsok

Augusztus 3. péntek, 20:00
Fejérvári Zoltán zongoraestje
Helyszín: 
Európa Ház, Kőszeg

Augusztus 4. szombat, 17:30
“Chopin és kortársai” – Otis Beasley zenés-előadása
Helyszín: 
Európa ház, Kőszeg

Augusztus 4. szombat, 20:00
Bősze Ádám komolyzenei stand-up comedy estje
Helyszín: 
Dr. Nagy László EGYMI Kollégium, Kőszeg

Augusztus 5. vasárnap, 10.00
Korondi Anna, Győri Noémi, Füzi Nóra koncertje
Helyszín: Európa Ház, Kőszeg

Augusztus 5. vasárnap, 20:00
„Befogad és kitaszít a világ” – Mácsai Pál és Huzella Péter Villon estje
Helyszín: 
Dr. Nagy László EGYMI kollégium, Kőszeg

Augusztus 6. hétfő, 12:00
Matinékoncert a résztvevőkkel
Helyszín: 
Európa Ház, Kőszeg

Augusztus 6. hétfő, 20:00
Tanári kamaraest – Penny Driver, Füzi Nóra, Győri Noémi, Hargitai Imre, Korondi Anna közreműködésével
Helyszín: 
Evangélikus Templom, Kőszeg

Augusztus 7. kedd, 20:00
Ian Fountain, Erika Geldsetzer és Varga István kamaraestje
Helyszín: 
Evangélikus Templom, Kőszeg

Augusztus 8. szerda, 12:00
Matinékoncert a résztvevőkkel
Helyszín: 
Európa Ház, Kőszeg

Augusztus 8. szerda, 20:00
Zárókoncert a résztvevőkkel – közreműködik Madaras Gergely és a Bozsoki Zenei Fesztivál zenekara
Helyszín: 
Evangélikus Templom, Kőszeg

Fotók: bmfest.hu

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizennyolc − tizenkettő =