Idén is lehet pályázni az Önkéntességért Díjakra (felhívás)

0

Az idén is novemberben kerül sor az önkéntesség társadalmi elismertségének növelése céljából alapított díjak átadására. Az elmúlt évek során a kisebb helyi közösségek önkéntes kezdeményezéseitől a civil szervezeteken át az önkormányzati fenntartású intézményekig egyre többen ismerték fel, hogy mennyire fontosak az önkéntesek által végzett tevékenységek céljaik eléréséhez. Eközben hazánkban is évről-évre nő azon vállalatok és magánszemélyek száma, akik csatlakoznak olyan programokhoz, melyek által szűkebb illetve tágabb környezetüknek segíthetnek. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) 2014. évben is meghirdeti az „Önkéntességért Díj” pályázatát.

Az ÖKA egyik alapvető célja volt mikor 2009-ben létre hozta az Önkéntességért Díjat, hogy még többek számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, és hogy az önkéntesség társadalmi megítélését még kedvezőbb irányba mozdítsa. Az ÖKA tapasztalatai szerint folyamatosan nő hazánkban az önkéntesség elismertsége, az önkéntesek száma. Egyre többen érzik azt, hogy az önkéntes tevékenység során fejlődik személyiségük, új kapcsolatokat építenek ki úgy, hogy mindeközben rászorulókon segítenek

Az Önkéntes Központ Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén is meghirdeti az Önkéntességért Díj 2014. pályázatot.
Idén első alkalommal az ÖKA anyagi támogató partner nélkül valósítja meg a díjátadó eseményt, így a díj kiosztására november végén szűkebb körben kerül sor. A díjat a korábbi évekhez hasonló médiafigyelem mellett szervezzük, így az anyagi körülmények változása semmit nem von le a díj szakmai és presztízs értékéből.

Anyagi oldalon ugyan támogató nélkül maradt az idei díj, de szakmai oldalról megerősítésre került a díj elbírálása, mivel idén először két kibővített szakmai zsűri fogja a beérkező pályázatokat elbírálni. Újdonság még, hogy a vállalatok számára egy új kategóriával bővült az Önkéntességért Díj. Az Év Pro Bono kezdeményezése díjra is lehet pályázni, szakértelmen alapuló önkéntes programokat megvalósító vállalatok számára.

2014-ban az alábbi 5 kategóriában nyújthatóak be pályázatok:

I. Az Év önkéntese (magánszemélyeknek)
II. Az Év önkéntes programja (civil szervezeteknek és közintézményeknek)
III. Az Év vállalati önkéntes programja (cégeknek)
IV. Az Év Pro Bono kezdeményezése (cégeknek) (pro bono, szakmai önkéntes programot működtető cégnek)
V. Az Év Közösségi Kezdeményezése 2014. (közönségdíj)
(Helyi kezdeményezés olyan helyi kis szervezetek vagy helyi közösségek számára) akik saját maguk helyben végeznek valamilyen kiemelkedő tevékenységet önkéntesekkel. Ezt közönségdíj formájában adjuk ki, melyre online formában a Facebookon létrehozott oldalon keresztül várjuk majd a szavazatokat 2014. október 21. és november 11. között.

Szakmai zsűri a Civil szervezeteknek, intézményeknek és magánszemélyeknek kiírt pályázatok elbírálására:

  • Csordás Izabella, a Szépművészeti Múzeum önkéntes programjának vezetője
  • dr. Garas Ildikó, az Önkéntes Központ Alapítvány kuratóriumának elnöke
  • Koronczay Lilla, a Nők Lapja újságírója
  • Scholtzné Hibay Alíz, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntese
  • Tóbiás László, a Széchenyi István Egyetem docense

Szakmai zsűri a Vállalatok számára kiírt pályázatok elbírálására:

  • Benkő Vilmos, az AmCham elnöke
  • Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley Magyarország ügyvezető igazgatója
  • Hegedűs László, a Met-Life Biztosító HR igazgatója
  • Pogány Éda, a Coca – Cola HBC Fenntarthatósági kommunikációs igazgatója
  • Rolek Ferenc, a Budapest Bank vezérigazgató helyettese

A pályázati kiírás és az adatlapok elérhetőek az ÖKA honlapján a www.onkentes.hu oldalon, az Önkéntességért Díj menüpont alatt illetve a www.facebook.com/OnkentesKozpont FACEBOOK oldalon. A jelöléseket és pályázatokat 2014. október 06.-ig lehet a dij@onkentes.hu e-mail címre „Önkéntességért Díj jelölés” jeligére elküldeni vagy a Facebook oldalon kitöltött jelentkezési lapon leadni.

Önkéntes Központ Alapítvány

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

3 + 10 =