I. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivál (2013.06.28-29.)

0

Színpompás sárkányok pezsdítik fel Szombathely városát június végén, köszönhetően a Csónakázó-tavon megrendezésre kerülő Sárkányhajó Fesztiválnak. A program érdekessége, hogy nemcsak a vízen, de a levegőben és a szárazföldön is a sárkányoké lesz a főszerep.

Aki át szeretné élni, milyen lehet a tüzes sárkányokkal eltölteni egy hétvégét, annak ott a helye a tavon június 28-29-én. Az egzotikus sárkányhajók versenye mellett ugyanis sárkánytáncot is láthatunk, sőt még a sárkányeregetés titkaiba is beavatást nyerhetünk. Napközben és az esti koncertek alatt pedig a gasztronómia szerelmesei kipróbálhatják a sárkánykonyha ízvilágát és különleges koktéljait is.

A szórakozás mellett a sport is reflektorfénybe kerül. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter megnyitója után ádáz viadal kezdődik a 12,5 méter hosszú, színpompás sárkányhajók között. A 22 fős hajók legénysége komoly célért fog evezni. Az IDBF 2013 Első Bálozók Kupájában ugyanis az első öt, az IDBF 2013 Újabb Lehetőségek Vegyes Kupájában pedig az első három helyezet vehet majd részt a július 21-28-án megrendezésre kerülő Szegedi Világbajnokságon. A Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) által 1998-ban meghonosított sportágban az elmúlt években a magyarok kiemelten jó eredményeket értek el, így az idei világbajnokságon is nagy a tét a hazai versenyzők számára.

Az I. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivál izgalmas programjaival és színpompás látványvilágával különleges élményt fog nyújtani a sárkányrajongóknak.

[notification type=”info”]Önkéntesek, iskolai közösségi szolgálatos diákok figyelem! Lehetőség nyílik a fesztiválon önkéntes tevékenység végzésére – bővebb információk IDE KATTINTVA.  [/notification]

A részletes program:

sárkányhajó_fesztivál_2013

 

[icon name=”icon-info-sign”] www.sarkanyhajofesztivalok.hu

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenkilenc − 13 =