Herényi Virágút 2014 – szombat a Palmettával, a Tejúttal és Tóth Dániellel (beszámoló+galéria)

0
Tejút együttes Fotó: Talabér Tímea

A 12. alkalommal megrendezett Herényi Virágútra idén is sok érdeklődő látogatott el. Színes programokkal, standokkal és természetesen sok-sok virággal várták az ide érkezőket. Körhinta, csúszda, dodzsem és ringlispíl volt a sok kis csemete legnagyobb elfoglaltsága a rendezvényen. A felnőttek számára műsorok sokasága állt rendelkezésre, a szórakoztatás érdekében számtalan előadóművész érkezett városunkba. A fellépők között néptáncosok, énekesek, együttesek, különböző hagyományőrző produkciók is egyaránt megtalálhatóak voltak.

Palmetta Együttes Fotó: Talabér Tímea
Palmetta Együttes
Fotó: Talabér Tímea

A Palmetta Együttes közel 400 kilométert utazott azért, hogy az idei virágúton részt vehessen és a Vas megyei hallgatóságot is lenyűgözze. Az együttes népi hagyományos kiejtésű és formájú népdalokat ad elő metálos formában.

[divider]

Több évi együtt zenélés után Nagy Kriszta (énekes) és Dala József (gitáros) 2013-ban megalapította a Tejút együttest. A nagyszerű duó népdalok sokaságát dolgozza fel és a régies hangzásból modern zenét varázsolnak nekünk.

Tejút együttes Fotó: Talabér Tímea
Tejút együttes
Fotó: Talabér Tímea

Nagy Kriszta Szombathelyen született 1983-ban. A Vas megyei Népdalstúdióban indult el énekesi karrierje, ahol kislány korában az énekhangját képezte. Az együttes megalakulása előtt a Folktarisznya és a Moldva Expressz énekesnőjeként dolgozott.
Dala József Sárváron született, ahol gitáros pályafutása indult. Saját maga lelt rá a hangszer sajátosságaira, így vált nagyszerű zenésszé.

[divider]

A hosszú úton sétálva szebbnél-szebb virágok kínálkoztak megvásárlásra az arra járó nézelődőknek. Kézi munkával készített dísztárgyak, játékok, ételek, italok, édességek és megannyi finomság csábította a résztvevőket.

Fotó: Talabér Tímea
Fotó: Talabér Tímea

A Herényi Virágút által meghirdetett utcazenész versenyen sok együttes próbálta ki tehetségét. Két ifjú legény is szerencsét próbált és láthatóan nagyon megfogták a közönséget.

Ompect duó Fotó: Talabér Tímea
Ompect duó
Fotó: Talabér Tímea

 Az Ompect duó két énekese, Bene Zoltán és Mátyás Richárd fél évvel ezelőtt állt össze, hogy rock stílusú feldolgozásaikat másokkal is megoszthassák. Ám a vad arculat mellett a lírai hangzású dalok is nagyon közel állnak hozzájuk. Nevük egy fizikai fogalomból indult, ám egy véletlen félreértés adtán a kifejezésből egy új szó született, mely végül a banda neve is lett. Zoli évek óta gitározik, így ő alkotja a duó alapját, de emellett szájharmonikában is nagyon talpraesett.

Ompect duó Fotó: Talabér Tímea
Ompect duó
Fotó: Talabér Tímea

Ricsi énekhangjával erősíti a párost, melyet az iskolai kórusban rendszerint képez. Az idei az első alkalom, hogy fellépnek a rendezvényen, a feldolgozások mellett készülőben van első számuk, melynek címe: Régi lányok. Jövőjüket is a zene fogja meghatározni és reméljük, hogy a 13. Herényi Virágúton is találkozhatunk velük.

[divider]

Tóth Dániel Fotó: Talabér Tímea
Tóth Dániel
Fotó: Talabér Tímea

2011-ben Szombathely Hangja Tóth Dániel lett, aki azóta minden évben ellátogat hozzánk, hogy bámulatos hangjával továbbra is elkápráztasson bennünket. A díj nagyban befolyásolta karrierjét, hiszen ismertebbé vált és szerencsére mostanra már sok helyre hívják fellépni, Szombathelyre és környékére. A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola énekes és hangszeres növendéke lett. Már 8 éve, hogy elkezdte a gitár alapjait tanulni és azóta remek előadóvá vált.

Tóth Dániel Fotó: Talabér Tímea
Tóth Dániel
Fotó: Talabér Tímea

A felvételizés előtt döntött úgy, hogy az éneklésben is kipróbálja magát. Családja teljes mértékben mellette áll, mindenben támogatják, szülei és két húga, ha tehetik, szívesen elkísérik a fellépésekre. Az éneklés mellett a dalszövegírással is kísérletet tett, amiben szintén tehetségesnek bizonyult. Elmondása szerint: ,,Első dalán nem dolgozott túl sokat, de annál több érzelmek kötődtek hozzá.”  A jövőbeli tervei egyértelműen az énekesi pálya felé húznak, szeretné, ha minél többet hívnák hasonló, változatos fellépésekre, még többet szeretne a zenéléssel foglalkozni.

[divider]

Fotó: Talabér Tímea
Fotó: Talabér Tímea

A borús idő ellenére idén is nagy volt az érdeklődés a Herényi Virágút iránt. Reméljük, hogy jövőre is ilyen érdekes programokkal és gyönyörű virágokkal találkozhatnak majd a látogatók.

Szombati életképek

Írta: Ivánfai Rebeka
Fotók: Talabér Tímea

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenkilenc − 6 =