Báloztak a fúvósok is (összefoglaló)

0
A 2014-es fúvósbál (H+ archív)

Szombathely Város Fúvószenekara 2014. március 1-én szombaton rendezte meg nagy sikerrel az immár hagyománnyá vált  II. fúvósbálját a Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola és Kollégium ebédlőjében.

A bál 18:00 órakor kezdődött a fúvószenekar koncertjével. Az műsorban többek között mind olyan számokat hallhatott a közönség, melyek arra csábították őket, hogy táncra perdüljenek.  Cha- cha – cha, keringő, tangó, arab zene is megtalálható volt a repertoárban. A zeneszámok között egy verset is hallhatott a közönség Lakrovits László előadásában. A megjelent vendégeket Dr. Takátsné dr. Tenki Mária Szombathely Megyei Jogú Város tanácsnoka is köszöntötte. A műsor különlegessége volt egy olyan zeneszám, ahol egy írógép is szerepel a hangszerek között. Szólózott, azaz az írógépen Kovács Viktória játszott.

A fúvószenekar műsora Johann Strauss: Kék Duna keringőjével fejeződött be.

Az est folyamán fellépett még nagy tetszést aratva a MIRA ORIENT ART hastánc csoport is. A 2006-ban alakult tánccsoport egy közel 20 perces műsorral szórakoztatta és kápráztatta el a vendégeket, majd egy közös táncolásra is meg hívták a vendégeket, akik lelkesen vettek részt az együtt táncolásban.

A vendégek között a fiataloktól az idősebbekig minden korosztály megtalálható volt, s az est nagyon jó hangulatban telt el, és reméljük, hogy jövőre is részese lehettünk ennek a nagyszerű rendezvénynek.

[box type=”note” align=”alignleft” width=”800″ ]Írta: Bődi Lívia
Képek: Simon Ádám

Szhelyi fúvósok – Szombathely Város Fúvószenekar Egyesület rovata
Rovatfelelős: Trajbár Balázs[/box]

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenkilenc − 3 =