A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) 37. Országos Találkozójának és Szakmai Konferenciájának ad otthon Szombathely 2018. július 12-14. között. A vasi megyeszékhely különleges helyet foglal el a találkozók történetében, hiszen az első alkalmat is itt tartották 1981 októberében.

A Szombathelyi Szépítő Egyesület a szombathelyi önkormányzattal és az AGORA Szombathelyi Kulturális Központtal közösen folytatott egyeztetéseket a konferencia minél gördülékenyebb lebonyolítása érdekében.
 

A Szépítő Egyesület külön munkacsoportot alakított a rendezvény feladatainak leosztásához és elvégzéséhez.

 
Információink szerint még a határidőt követően is érkezik az egyesülethez jelentkezés az ország különböző pontjain működő városvédő/szépítő egyesületek részéről, így a jövő csütörtökön kezdődő tanácskozáson közel kétszázan vesznek majd részt.
 
A regisztrációt követően csütörtök délután kettőkor a találkozón résztvevő küldöttek tanácskozása kezdődik, majd öt órától az ünnepélyes megnyitón vesznek részt a megjelentek, ahol Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere is köszöntőt mond.  A könyvbemutatót követően a Szent Márton Városi Kórus koncertjét hallgatják meg a résztvevők.
 
Másnap reggel kezdődik konferencia programja, ahol az alábbi előadásokon vesznek részt a küldöttek:
 

9.15 – 9.35 Vas megye épített öröksége
előadó: dr. Zágorhidi Czigány Balázs, történész, a Vasvári Múzeum igazgatója (Vasvár)

9.40 – 10.00 Szombathely, a 2000 éve lakott város
előadó: Sosztarits Ottó régész, intézményvezető-helyettes (Szombathely), Savaria Múzeum – Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház
10.00 – 10.15 Szent Márton kultusz rejtőzködő értékei – A harangoktól az üvegablakokon át Lesznai Anna síremlékéig
előadó: Millisits Máté művészettörténész (Budapest)
10.15 – 10.25  Új informatikai lehetőségek örökségünk megismerésében
előadó: Jeney Attila, a Budapesti Városvédő Egyesület titkára (Budapest)                          
10.45 – 11.05 Helyi érték/helyi közösség – Terény falumegújítási példája
előadó: Fáy Dániel építész (Terény)
11.10 – 11.30 Szent Márton Szombathely híres szülöttje
előadó: Orbán Róbert, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa elnöke (Szombathely)
11.35 – 11.55 Örökségvédelem helyzete 2018-ban
12.00 – 12.20 A szombathelyi villamos a népszerű emlékek tükrében

előadó: Spiegler Tibor helytörténész (Szombathely)

Bár a programon csak a küldöttek vehetnek részt, a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a hírportálunkat üzemeltető H+ Média és Kulturális Egyesület megállapodásának köszönhetően,
 

az előadók hozzájárulását követően valamennyi előadás elérhető lesz a H+ YouTube csatornáján.

 
Délután a képző- és iparművészeti, a település arculati és az ifjúsági szekciók ülésein a küldöttek tanácskoznak azokról az ajánlásokról, melyek a megfogalmazást követően sajtótájékoztató keretében tesznek közzé.
 
Este a Tóvendéglőben kerül sor a vándorbot-átadásra és a jövő évi konferencia házigazdájának, Debrecennek a bemutatkozására. Itt adják át a Podmaniczky-díjakat is, tavaly Gyöngyösön Rónai Károly szombathelyi építészmérnök vehette át életművének elismeréséül a díjat.
 
A program utolsó, szombati napján három úticél közül választhattak a résztvevők, hiszen Kőszeg és Léka várának megtekintése mellett Jákra is ellátogathatnak, valamint részt vehetnek egy hosszabb városnéző, szombathelyi sétán is.
 
A konferenciát a szombathelyi önkormányzat kiemelt támogatásának köszönhetően rendezi meg a Város- és Faluvédők Szövetsége valamint a Szombathelyi Szépítő Egyesület. A H+ valamennyi felületén folyamatosan követjük az eseményeket, érdemes velünk tartani!
Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

7 − 4 =