Maradjunk otthon, filmezzünk együtt és ismerjünk meg Szombathely, a megye és a régió ismert személyiségeinek, eseményeinek, élő közösségeinek történetét. Boros Ferenc és Horváth Zoltán függetlenfilmes alkotópáros 2004 óta készít helytörténeti dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket.

Ezen idő alatt több mint 30 alkotás fűződik a nevünkhöz: számtalan portréfilm és elsősorban olyan helyi, vagy regionális események, témák és élő közösségek megörökítése, amelyekről azt gondolják, hogy fontos, ha filmfelvételen is rögzítve vannak az utókor számára. Értéket mentenek, megőrzik a múltat, kordokumentálnak. A Facebook közösségi oldalon minden héten közzétesznek párat az elmúlt 16 év alkotásai közül.

Sárga, piros, kék – Ferkovics József útjai

2012-ben Boros Ferenc Rozmán Lászlóval közösen készítette el a Sárga, piros, kék című  portréfilmjét, mely Ferkovics József roma festő- és grafikus művész addigi életútját mutatja be! Az állami gondozott sorstól a vájártanonc munkán keresztül saját akaratának és tehetségének köszönhetően jutott el a Képzőművészeti Főiskoláig. Művészete Torontótól Bódvalenkéig, Nagykanizsától Budapesten át Miskolcig ismert és elismert. A roma származását büszkén vállaló művész egyetemes értékeket változatosan alkalmazó formanyelve, kiapadhatatlan alkotó ereje, maradandó művészi értéket hoz létre napról-napra. A film számos elismerésben részesült.

Sárga, piros, kék…-Ferkovics József útjai

Boros Ferenc és Rozmán László filmje. Az alkotás Ferkovics József roma festő — és grafikus művész eddigi életútját mutatja be! Az állami gondozott sorstól a…

Mesboltos – Gazdag Erzsi élete

2006-ban Horváth Zoltán Boros Ferenc operatőri közreműködésével készítette el a Meseboltos című alkotást. Gazdag Erzsi gyermekversei sokak kedves gyermekkori élményei. Ki ne ismerné a Meseboltos, a Farsangi bál, A kiskakas rézgarasa, A bohóc köszöntője című verseit, vagy éppen az Egy kis malac röf-röf-röf kezdetű Vidám trombitásokat, melyet Kodály Zoltán zenéje tett híressé?
De vajon ki is a szerzője ezeknek a verseknek? A meseboltos című dokumentumfilmben Gazdag Erzsi barátai, ismerősei, kollégái emlékeznek vissza a Szombathelyen élt költőnőre.

Meseboltos – Gazdag Erzsi élete

Gazdag Erzsi gyermekversei sokak kedves gyermekkori élményei. Ki ne ismerné a Meseboltos, a Farsangi bál, A kiskakas rézgarasa, A bohóc köszöntője című verse…