Maradjunk otthon, filmezzünk együtt és ismerjünk meg Szombathely, a megye és a régió ismert személyiségeinek, eseményeinek, élő közösségeinek történetét. Boros Ferenc és Horváth Zoltán függetlenfilmes alkotópáros 2004 óta készít helytörténeti dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket.

Ezen idő alatt több mint 30 alkotás fűződik a nevünkhöz: számtalan portréfilm és elsősorban olyan helyi, vagy regionális események, témák és élő közösségek megörökítése, amelyekről azt gondolják, hogy fontos, ha filmfelvételen is rögzítve vannak az utókor számára. Értéket mentenek, megőrzik a múltat, kor-dokumentálnak. A Facebook közösségi oldalon minden héten közzétesznek párat az elmúlt 16 év alkotásai közül.

A haditudósító

2005-ben készítettel el A haditudósító című portréfilmet, mely dr. Kuntár Lajosról, az ismert íróról, újságíróról, könyvtárosról, művelődéstörténészről szól. Több mint ezer újságcikket írt, lejegyzett számos népmesét, melyet átdolgozva közre is adott (Furfangos tilinkó, Bűvös ládikó), szerkesztett harminc helyi kiadványt. A második világháborúban mint haditudósító vett részt, így élte át a doni katasztrófát. Tudósításaiból állította össze A véres Don című riportkötetet, mely máig a legkiemelkedőbb második világháborús haditudósító memoár. Kuntár Lajos a film premierjén még ott tudott lenni, 2005. október 31-én, 91. életévében hunyt el.

Haditudósító – dr. Kuntár Lajos élete

A haditudósító című alkotás dr. Kuntár Lajosról, az ismert íróról, újságíróról, könyvtárosról, művelődéstörténészről szól, aki a filmben feleleveníti háborús…

Jégkirálynő

2008-ban készült el a Jégkirálynő című portréfilm, mely Nagy Marianna műkorcsolyázóról szól, aki testvérével Nagy Lászlóval közösen, több, mint egy évtizeden keresztül a világ élvonalába tartoztak. Három téli olimpián vettek részt. 1952-ben Oslóban, majd 1956-ban Cortina’D Ampezzoban a 3. helyen végeztek. Az 1950. évi osloi és az 1955. évi budapesti EB-n aranyérmesek lettek. Visszavonulása után 1966-ig a Magyar Jégrevű szólistája volt. Egy szerethető, pozitív életszemléletű emberi élet és sportkarrier bontakozik ki előttünk, ahol a mondatok mögött felsejlik a történelem sötét múltja is. Nagy Marianna 2011-ben hunyt el. A film elkészítésében Smidt Erzsébet a Smidt Múzeum nyugalmazott igazgatója is közreműködött.

Jégkirálynő

Nagy Marianna testvérével Nagy Lászlóval páros műkorcsolyázásban több, mint egy évtizeden keresztül a világ élvonalába tartozott. Három téli olimpián vettek …

Táncból katedrálist

2018-ban Kozma Gáborral közösen készítették el az ötven esztendős körmendi Béri Balogh Ádám Táncegyüttes mindennapjait és fellépéseit bemutató Táncból katedrálist című alkotást. Korbacsics Tibor és családja vezette-gondozta népes csapat az elmúlt években, évtizedekben igazi közösséggé formálódott. Hitet téve a tánc erejéről, az összefogásról, példát adva az egymás iránti szolidaritásról, gazdagítva, színesítve a város kultúráját. A nemzetközileg is ismert, sok száz fiatalt megmozgató társulat hétköznapi küzdelmeiről, impozáns táncairól, értékteremtő erejéről egyaránt szól a film, amely látványos és sodró képsoraival emléket állít a közösségi kultúrának.

Táncból katedrálist

Az alkotás a 2018-ban ötven esztendős körmendi Béri Balogh Ádám Táncegyüttes munkáját mutatja be. A Korbacsics Tibor és családja vezette-gondozta népes csapa…

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

11 + kilenc =