Minden egy bejegyzéssel kezdődött a legnagyobb közösségi oldalon. Március 14-én este indította útjára kezdeményezését Kovács-Bognár Erika és Horváth Éva: célul tűzték ki, hogy minden olyan gyermek mellett legyen egy kis barát, akit a szombathelyi Markusovszky Kórházban ápolnak. Olyan barát, akit szerető kezek horgoltak, kötöttek, varrtak, s akit majd az illető később gyógyultan haza is vihet.

Nem ez az első, hogy Erika jótékony céllal horgol, ám ezeket korábban sosem a helyi kórház kapta. Helyi lakosként ez nagyon zavarta, így kijárta, hogy végre az ott gyógyuló gyerekek is kaphassanak – derül ki a felhívásból. Viszont most – ahogy fogalmaz – nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen

rengeteg lurkó számára szeretnének kézzel készített játékot adományozni,

viszont erre a feladatra két nappal ezelőtt még csupán ketten voltak. Ezért született meg a bejegyzés, hogy további lelkes horgolni, kötni, varrni tudó, és segíteni szándékozó embereket toborozzanak. Ez eddig annyira sikeres, hogy pár óra alatt megmozgatta a Szombathely környékieket: már több mint hétszázan osztották meg a bejegyzést, és számtalan jólelkű nő jelezte komment formájában, hogy szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez.

Az első adag játékot április közepén tervezik bevinni a kórházba, így annak, aki szeretne játékával ebbe a körbe bekerülni, egy hónapja van arra, hogy elkészítse azt. Érdemes egyébként fiús vonalon gondolkodni, mert a hozzászólásokat olvasva inkább a kislányoknak szánt játékok jellemzőek. Legtöbben amigurumi, azaz horgolt vagy kötött kitömött játékfigurák elkészítésére vállalkoznak, de a lehetőségek tárháza végtelen,

bármilyen kreatív ötletnek örülnek

a szervezők. Az sem baj, ha nincs sok szabadidőd, hiszen akár egyetlen játék elkészítésével is többet tehetsz ezért a nemes ügyért, mint gondolnád. Azon se aggódj, ha úgy gondolod, te nem tudsz olyan szépen horgolni, kötni vagy varrni, mint mások. Ha beleadod a szívedet és a lelkedet, a gyerekek egészen biztosan érezni fogják rajta, és cseppet sem fogja őket érdekelni a külcsíny, amikor egy vizsgálatot követően ajándékba megkapják.

Fotó: Kovács-Bognár Erika

A jótékonysági akció mellett kórházi dolgozók sem mehettek el szó nélkül, többen is hozzászólásban fejtették ki örömüket.

„Én a kórházban dolgozom. Ha kapunk adományt, játékot, ruhát, örömmel adjuk oda a gyerekeknek. Egy-egy vizsgálatot könnyebb végigcsinálni, ha utána jár a meglepi. Még a matricának is varázsereje van”

– írta egyikük.

Érdekesség, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott a Horgoljunk együtt örömöt a gyermekek arcára jótékonysági céllal létrejött csoport vezetője, Skultéty Ágota is. Neve sokak számára ismerős lehet − ha máshonnan nem is, akkor talán egy korábbi cikkünkből. Ő volt az, aki megkereste Lovagi Milán fotóst az 1000 szív a Démétér Házért kezdeményezés kapcsán; azóta mindenki, aki csináltat magáról egy portrét, kap mellé egy horgolt szívet.

Kardos Laura
Kiemelt kép: Rameisl Ágnes

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

tíz + 15 =