Eseménydús évet zárt a Fúvósmuzsikáért Alapítvány

0
Az első fúvósmatiné (Fotó: Fúvósmuzsikáért Alapítvány)

Különleges programokban dús évet zárt Szombathely Város Fúvószenekarát támogató Fúvósmuzsikáért Alapítvány.

Az alapítvány a fúvószenekarral szervezett közös rendezvényeket, hiszen alapítványunk a zenekar támogatására jött létre, immár 21 éve. Az 1993-ben Horváth László hangszer kereskedő által alapított alapítvány a háttérből segítette a zenekart. 2011-től az új zenekari vezetőség nagyobb szerepet kívánt adni az alapítványnak, és ez meg is mutatkozott 2012-ben, amikor az alapítvány feldolgozta a zenekar 55 éves történetét, melyből kiállítás is nyílott az egyetem aulájában, valamint a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Az alapítvány kuratóriumának gondolataiban ekkor fogalmazódott meg az, hogy egyik legfontosabb céljának a zenekar történetének minél pontosabb feldolgozását, a meglévő anyagok ápolását helyezze előtérbe és az utánpótlás lehetőségét biztosítsa.

Fúvósmatiné

Az első fúvósmatiné  (Fotó: Fúvósmuzsikáért Alapítvány)
Az első fúvósmatiné
(Fotó: Fúvósmuzsikáért Alapítvány)

2014. május 24-én a Bartók teremben a fúvószenekar által megrendezésre került Magyaros koncert délelőttjén szervezte meg az alapítvány az első fúvósmatinéját. A zenehallgatás mellett hangszer bemutató színesítette a programot és a végén a hangszerek kipróbálására is sor került. A matinén kb. 30 gyerek vett részt, akiket az alapítvány meg is vendégelt.

Az első fúvósmatiné  (Fotó: Fúvósmuzsikáért Alapítvány)
Az első fúvósmatiné
(Fotó: Fúvósmuzsikáért Alapítvány)

XIV. Nemzetközi Fúvósfesztivál 2014 – Kiállítás megnyitó
“Képekbe zárt zenevilág” címmel

P1340536

2014. augusztus 8-án, a XIV. Nemzetközi Fúvósfesztivál nyitányaként a Fúvósmuzsikáért Alapítvány szervezésében, Szombathely Város Fúvószenekar Egyesületének közreműködésével nyílt egy közös kiállítás. A zenekar életének legfontosabb eseményeiből “Képekbe zárt zenevilág” címmel berendezett tárlatot a Vas Megyei Levéltárban láthatták az érdeklődők.

A Hírlevél Plusz beszámolója az eseményről >>>

Megnyílt a “A zene mindenkié” című kiállítás a Smidt Múzeumban

2014. október 7-én, kedden délután 17 órakor megnyílt a szombathelyi Smidt Múzeumban a Fúvósmuzsikáért Alapítvány és a Smidt Múzeumért Alapítvány “A zene mindenkié” című közös kamara kiállítása. A tárlat a Schola Chantorum és Szombathely Város Fúvószenekara emlékeit mutatja be, egészen 2015 tavaszáig.

DSCF1801

A megjelenteket Bődi Lívia, a Fúvósmuzsikáért Alapítvány elnöke köszöntötte. Bevezetőjében elmondta, hogy a kórus-; és a fúvószene nem áll távol egymástól, ezáltal a két téma kiegészíti egymást a kiállításon is. A megnyitón felszólalt Dr. Smidt Erzsébet, a Smidt Múzeumért Alapítvány elnöke is, aki a Schola Cantorum Dr. Smidt Lajoshoz, valamint a múzeum épületéhez kapcsolódó eseményeit foglalta össze.
A programon közreműködött a Szombathelyi Székesegyház Werner Kórusa Dr. Pem László vezetésével, valamint a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola diákjai.

A Hírlevél Plusz beszámolója az eseményről >>>

Karácsonyi fúvósmatiné

A Fúvósmuzsikáért Alapítvány 2014. december 20-án a Bartók teremben Szombathely Város Fúvószenekarának közreműködésével, az idén második alkalommal rendezte meg gyerekeknek szóló matinéját. A rendezvényen közel százan vettek részt, többségben az Aranyhíd Nevelési és Oktatási Központ tanulói. A délelőtti eseményen a diákok megismerkedhettek a fúvószenekar felépítésével, valamint a végén ki is próbálhatták a hangszereket. A matiné végén az alapítvány ajándékcsomagokkal kedveskedett a gyerekeknek, és jövőre is tervezik hasonló program szervezését.

DSCF3542

Ugyancsak 2014. december 20-án este Szombathely Város Fúvószenekar által szervezett év végi jótékonysági koncerten két ifjú zenészt támogattunk, Sárközi Viktória és Horváth Kitti személyében. 2013-ban az alapítvány 20 éves jubileumi koncertjén első alkalommal köszöntött fel egy olyan ifjú zenészt (Szabó Soma), aki a szorgalmával, a próbákra járásával és a szerepléseken való részvételével példakép lehet a többi zenész számára. Ezt a hagyományt az idén is folytattuk és jövőre is szeretnénk megtenni.

A Hírlevél Plusz beszámolója az eseményről >>>

BL/FMA/H+ archív

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

hat + 10 =