Erősen kezdik a nyarat a Vas megyében tevékenykedő civil szervezetek: adománygyűjtő koncertet tartanak a szombathelyi japán kulturális centrum megszületéséért, ezrednappal várják az érdeklődőket a 11-es huszárok, valamint ismét elérkezett a könyvrajongók kedvenc ünnepe, az Ünnepi Könyvhét.

1A Mozgás Akadémia Tánc Sport Egyesület hatodik alkalommal szervezi meg évadzáró táncgáláját a szombathelyi MMIK-ban, 2019. június 12-én este 19 órától.

Az idei évben hatodik alkalommal szervezi meg évadzáró gálaműsorát a Movement Academy az MMIK-ban. A műsor során több nehézségi fokon mutatják be az év során tanult mozgásformákat a különböző korosztályú gyerekek – erről Kokas Gergely beszélt a reggelin.

2A Magyar-Japán Baráti Társaság Szombathely kezdeményezéséhez kapcsolódik az ATARU TAIKO, amely egy jótékonysági koncert keretében segíti a szombathelyi Japán Centrum épületének felújításához szükséges adományok gyűjtését 2019. június 16-án, 17 órától, a Savaria Egyetemi Központ C épületében.

A már 10 éve működő Magyar-Japán Baráti Társaság célja egy japán központ létrehozása. A kezdeményezéshez az Ataru Taiko japán dobszínház is csatlakozott, akik a 2019. június 16-án szervezett jótékonysági koncerttel gyűjtenek adományt a szombathelyi Japán Centrum épületének felújításához. A rendezvény fővédnöke Hende Csaba országgyűlési képviselő. Gaál Krisztina, az egyesület gazdasági vezetője hozzátette: önkénteseket is várnak a japán kulturális centrum épületének felújításához. A centrumról hírportálunk hamarosan bővebben is beszámol.

3Szombathely idén is csatlakozik az Ünnepi Könyvhét programsorozatához, amely során a Berzsenyi Dániel Könyvtárnak és együttműködő partnereinek köszönhetően számtalan program közül válogathatnak az érdeklődők 2019. június 6. és 20. között.

Író -olvasó találkozók, dedikálások, könyvvásár és változatos gyermekprogramok is szerepelnek a könyvhét kínálatában.
2019. június 14-én a H+ Média és Kulturális Egyesület koordinálásával a könyvtár előtti téren civil szervezetek mutatkoznak be, majd 17 órától a “Nincs időm olvasni” elnevezésű olvasásnépszerűsítő akcióról hallhatnak bővebben a könyvbarátok Szabados Ágnes riporter, újságírótól, a program alapítójától – számolt be Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató és Simon Ádám, az egyesület elnöke.

Részletes program elérhető itt és itt.

4A Herényi Kulturális és Sportegyesület idén második alkalommal rendezi meg a Herényi Esszenciák címet viselő programsorozatát, ahol 2019. június 15-én és 16-án összesen nyolc herényi otthonba nyerhetünk bepillantást.

Szombathely északi virágos kapujaként emlegetett Herény ad otthont a HERÉNYI ESSZENCIÁK – AMIKOR KITÁRULNAK HERÉNY KAPUI elnevezésű családias hangulatú rendezvénynek. A program során szélesre tárják otthonuk kapuit a városrészen élő herényiek, hogy a kedves vendégnek megmutassák értékeiket: munkásságukat, foglalkozásukat, hobbijukat, mesterségüket, élettörténetüket.

Részletes program elérhető itt.

5A H+ Média és Kulturális Egyesület és a Rózsabors Műhely közös szervezésében második alkalommal várja a vasi kortárs irodalom iránt érdeklődőket az Aranypatak Vers Fesztivál, 2019. augusztus 9. és 11. között.

Bozsokon található Sibrik-kastély ad otthont a 2. Aranypatak Vers Fesztiválnak 2019. augusztus 9-11 között. A fesztivál célja a Vas megyében élő és a megyéből elszármazott szárnyaikat bontogató, valamint régebb óta a pályán lévő költők verseinek a népszerűsítése. Interaktív bemutatkozásokon, felolvasásokon, irodalmi beszélgetéseken verszenészek koncertjein vehet részt a közönség. Emellett kísérő programok is várják az érdeklődőket. A belépés díjtalan!

A fesztivál keretein belül két felhívást tettek közzé a szervezők, amelyekre különböző korosztályok nyújthatnak be alkotásokat.

Készíts szövegtárgyat! Kreatív pályázók jelentkezését várják, akik versek ihlette vers szövegtárgyat készítenek. Az alkotások bármilyen technikával és anyagból elkészíthetők.

Készíts versvideót! Aki nem kézügyességével szeretne feltűnni, hanem versmondásával egy egészen különleges módon teheti meg. A versmondást videóra kell rögzíteni, majd feltölteni az Internetre a Youtube segítségével.

Jelentkezés: 2019. július 19.

Részletek: www.aranypatakversfesztival.hu; https://www.facebook.com/events/363606390929214/  

6A Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület Ezred napot és huszár leszármazott találkozót szervez 2019. június 23-án 10 órától, a felújított laktanya épületben és udvarán.

A 11-es Huszárezred emléknapját az I. világháborúban elesett huszárok emlékére rendezték meg a két világháború között. Abban az időben Szombathely város egyik kiemelt kulturális és honvédelmi eseménye volt. Az egyesület 2010-ben élesztette újjá ezt a hagyományt, amelyet kibővítettek a huszárleszármazottak éves találkozójával, ahova már nemcsak Vas megyéből, hanem az egész országból érkeznek a rendezvényre a huszárleszármazottak.

A rendezvény programja:
9.00 Érkezés, vendégek fogadása
10.00 Ünnepség, kiállítás megnyitó:
I. világháborús kiállítás, a huszárélettel kapcsolatos fegyver, ruházat, felszerelés
10.30 Ünnepi beszéd a 11-es huszárok emlékművénél r. Puskás Tivadar polgármester, Majthényi László megyei közgyűlés elnök, bolgár nagykövet
11.45 kulturális műsor, koszorúzás, huszár bemutatók
12.00 Ebéd
13.00 A Szombathelyi Fúvószenekar térzenéje: A boldog békeidők muzsikája
14.00 Huszár ügyességi bemutató

A rendezvény ideje alatt lovaglási lehetőség, gyermek program, színező, gyöngyfűzés, büfé, ismerkedés a huszárokkal, huszártábor, interaktív kiállítás.
A program ingyenesen látogatható!

 

7A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület ötvenkettedik alkalommal szervezi meg Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemet Szombathelyen, 2019. augusztus 5. és 8. között, míg a nyolcadik alkalommal, a nyári egyetemhez kapcsolódó tervezőtábort Bükön rendezik 2019. augusztus 1-3. között.

Kinek épül a város? címmel az idei évben 52. alkalommal rendezik meg a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemet Szombathelyen, amelynek célja, hogy a várostervezéssel foglalkozó szakemberek számára alkalmat biztosítson a tapasztalatcserére. A résztvevők tematikus napokon dolgoznak fel időszerű urbanisztikai témákat. A szervezők a programok során idén elsősorban arra fókuszálnak, hogy kinek építik, fejlesztik a várost, mi a polgárok elképzelése az élhető városról. Az előadások mindenki számára nyitottak.
Tervezőtáborba is várják az egyetemi hallgatókat, amelynek ezúttal Bük ad otthont augusztus 1-3. között – fejtette ki Dr. Bakó Béla, a Vas Megyei TIT igazgatója.

8A Vas Megyei Civil Információs Centrum havonta tart civil sajtóreggeliket, ahol bármely civil szervezet számára lehetőség nyílik tevékenységük, programjuk bemutatására. A részvételről a vasicivil.hu weboldalon tájékozódhatnak a civil szervezetek.

H+ összeállítás
Szöveg: Simon Ádám, VCIC
Fotó: Csóka Dóra

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

4 × öt =