Elveszett hercegek (5.) – Kevésbé ismert tények egy tragikus sorsú főhercegről

0
Rudolf főherceg és Vetsera Mária (Fotó: royalisticism.blogspot.com, wikipedia.com)

Tíz kevésbé ismert tény egy tragikus sorsú főhercegről, Sisi és Ferenc József fiáról, Habsburg–Lotaringiai Rudolfról.

  1. A Rudolf születését megelőző napokban a schönbrunni kastély egyik termében minden előjel nélkül leszakadt egy hatalmas csillár. A babonás udvar ezt rossz előjelnek vélte és még sokáig emlegette, mindenesetre a trónörökös végül 1858. augusztus 21-én megszületett.
  2. Ferenc József császárnak Rudolf születése idején viszonya volt Vetsera Mária anyjával, Helene Baltazzival. 20 évvel később Rudolf is közeli kapcsolatba került Helenével, majd alig 10 év múlva már leányának, Máriának udvarolt. Emellett Rudolfnak számos szeretője volt, akiktől nemi betegséget kapott el, mellyel feleségét is megfertőzte és meddővé tette.
  3. A trónörökös halála előtt pár nappal heves vitába keveredett a császárral, állítólag Vetsera Mária miatt. A pletyka szerint Rudolf el akart válni Stefániától és feleségül venni szeretőjét. A szigorúan konzervatív császár ebbe sosem egyezett volna bele.
  4. Rudolf haláláért részben Erzsébet királyné kedvenc unokahúgát, Marie Larisch grófnőt tették felelőssé. Ő közvetített Vetsera Mária és Rudolf között. Marie korábban majdnem Batthyány Elemér, a kivégzett miniszterelnök fiának felesége lett, az özvegy Batthyányné azonban öngyilkossággal fenyegetőzött, ha fia beházasodik a “gyilkos Habsburgok közé”.
  5. A bűnbak szerepét osztották Rudolf özvegyére, Stefániára is, aki pozícióját elveszítve számkivetetté vált az udvarban. Leányát a császári család nevelte tovább, idővel anyja ellen fordult. Az asszonyt azzal vádolták, hogy nem volt eléggé szerető felesége a trónörökösnek.
  6. Egyes nézetek szerint Rudolfot megölték. Vagy apja ölette meg, hogy eltávolítsa a politikailag veszélyes fiát, vagy Mária nagybátyjai – bosszúból, unokahúguk beszennyezése miatt. Más vélemény szerint Vetsera Mária egy félresikerült abortuszba halt bele és Rudolf elkeseredésében ölte meg magát. Ennek ellentmond Rudolf másik szeretője, Mitzi Kaspar, aki már fél évvel a trónörökös halála előtt szólt a titkosrendőrségnek, hogy Rudolf kettős öngyilkosságra akarta rávenni. Zita, a néhai magyar királyné úgy vélte, franciák ölték meg Rudolfot, mert nem vett részt a Ferenc József megbuktatására irányuló szervezkedésben. Korabeli halottkémi jelentés szerint Rudolf testén külsérelmi nyomokra utaló jeleket találtak.
  7. Mária nagybátyjai valóban jártak Mayerlingben, egy nappal a haláleset után. Az volt a feladatuk, hogy a lányt még élőnek tűnő állapotban kísérjék el a kastélyból. Ennek megfelelően a halottat felöltöztették, kalapját a fejére tűzték úgy, hogy lehetőleg takarja a golyó által okozott roncsolást, majd – a feje mozgását elkerülendő – seprűnyéllel a ruhájában kocsiba ültették és elszállították.
  8. A haláleset után a titkosrendőrség minden bizonyítékot eltüntetett a helyszínről, a szobát megsemmisítették (jelenleg kápolna van a helyén), Mária nyomait pedig igyekeztek a történelemből is kitörölni, titokban temették el Heiligenkreuzban. Az esetről szóló jelentések, rendőrségi iratok is eltűntek, egy részük magántulajdonba került vagy nyomuk veszett, megsemmisült.
  9. Az öngyilkosság Rudolf esetében érthető lenne: apja nem bízott képességeiben, anyja távolságtartó volt vele, házassága megromlott, betegségek és depresszió kínozták, alkohollal és morfiummal tömte magát. Az intelligens, érzékeny, szabadelvű Rudolf úgy vélte, a monarchia a vég felé halad konzervatív apja irányításával. Vetsera Mária rajongott Rudolfért, elképzelhető, hogy önszántából tartott vele a halálba. Az öngyilkosság teóriáját erősíti, hogy előkerült Mária anyjának írt búcsúlevele. Ez, valamint Rudolf búcsúlevelei alapján – amennyiben eredetiek – kijelenthető, hogy a pár tudatosan tervezte az öngyilkosságot.
  10. 1945-ben a szovjet pusztítás nyomán szükségessé vált Vetsera Mária újratemetése. A helybéli orvos megvizsgálta tetemét és kijelentette, hogy nem talált golyó ütötte sebet a maradványokon, ütésnyomokat azonban igen. A holttestet 1992-ben egy fanatikus Mayerling-kutató ellopta és megvizsgáltatta, bizonyítva, hogy Mária mégis fejlövéstől halt meg. A lövés elhelyezkedése miatt emellett kizárták, hogy öngyilkos lett.

Felhasznált irodalom:

  • Bart István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös. Helikon, Budapest, 1984.
  • John T. Salvendy: Rudolf. Computerworld Informatika, Budapest, 1988.
  • forum.alexanderpalace.org

PT

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

16 − nyolc =