Augusztus 22-25. között dupla ünnep lesz Szombathelyen: amellett, hogy ismét megelevenedik a történelem a belvárosi utcákon a Savaria Történelmi Karneválon, ez évben huszadik alkalommal tehetjük mindezt. Nemrég megjelent a karneváli programfüzet, ebből szemezgettünk.

A Fórum Színpadon a Schaeffler jóvoltából Rúzsa Magdi ad koncertet augusztus 25-én, vasárnap este 21 órától, a korábbi napokon pedig a magyar és európai zene művelői váltják majd egymást, így a Kerekes Band és az Isis Big Band koncertjét is élvezhetjük a karnevál kiemelt színpadán.

A Borok utcájában is változatos koncertek várják az érdeklődőket,

pénteken délután például a Gulyver Utazásai lép fel, míg a késő esti jó hangulatról Nagy Feró és a Beatrice gondoskodik; szombaton este pedig a húszéves Zanzibár zenekarra lehet majd bulizni.

A zeneiskola parkolójában ismét a sör kerül a főszerepbe, a Sörtér színpadán pedig a Tom Kondor Band, a Smoking Frog, a Blahalouisiana, a Radiogram és a New Level Empire koncertjeire csapathatjuk.

A Gayer-park ismét két arcát mutatja a karneválozóknak:

napközben a Kalandvárban kézműves foglalkozásokkal és játékokkal várják a családokat a szervezők, a színpadon pedig többek között fellép Palya Bea, Majoros Ági és Gryllus Vilmos, de a helyiek számára ismerős lehet még a Rózsabors Műhely is, amely interaktív koncerttel várja a kicsiket és nagyokat.

Esténként Thalia kertje nyílik meg a színházkedvelők előtt: pénteken Mészáros Piroskát a Call girl című darabban, szombat este Pokorny Liát és Őze Áront a Valami csaj(ok)-ban, míg vasárnap este Szalai Kriszta monodrámáját láthatja a közönség.

A szomszédos százéves Kanizsai Dorottya Gimnázium vastag, ódonnak tűnő falai között a legmodernebb tudomány mutatkozik be: a Karneváli Csodák Folyosója csütörtökön, pénteken és szombaton délelőtt 11 és 13 óra között diákok és tanárok várják a kísérletek után érdeklődőket.

A tánc ezúttal is több helyszínen megjelenik a Savaria Karneválon:

új helyszínen, a VAOSZ-udvarba várja az orientális táncok kedvelőit a Keleti udvar. A hastáncbemutatókat, jósdát, arc- és hennafestést most is megtaláljuk a Szultánia – Miraculumban, amely eddigi, Uránia udvari helyszínéről a Belsikátorba költözik.

A Berzsenyi teret ismét a néptánc és népzene tölti meg majd a Magyar udvarban.

A Szent Márton utcában ismét bemutatkoznak a helyi civil szervezetek a Civil Korzón, ahol a színpadon a helyi csoportok és közösségek produkcióit is láthatjuk. A szomszédos Ferences templom színháztermében pedig 300 tárolóban, közel 10000 egyed és 3000 különböző fajba tartozó preparált ízeltlábú lesz kiállítva.

A zene mindenkié – Kodály Zoltán híres mondata jut eszünkbe, amikor a karnevál zenei kínálatát nézzük,

hiszen a székesegyházban az Octovoice Énekegyüttesnek köszönhetően gospel esten vehetünk részt csütörtökön, pénteken este az Evangélikus templomban pedig a Capella Savaria Együttes koncertjét élvezhetjük. Külön udvart is kap a komolyzene: a Belső Uránia udvar a karnevál idejére Zeneudvarként funkcionál majd.

A helyi értékek és helytörténet iránt érdeklődők számára ad programot a MNL Vas Megyei Levéltára A márka neve: Savaria-Szombathely című kiállításával. A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum belvárosi intézményei tárlatvezetésekkel vár, míg vezetéssel megtekinthetővé válik a Püspöki Palota és az Egyházmegyei Könyvtár, de megcsodálhatjuk a székesegyházi tornyok kilátását is.

Fontos megemlíteni új helyszínként a Keresztény udvart is, amely a Főplébánia udvarán kap helyet.

Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estjét tekinthetjük meg a Művészetek utcájában péntek este, vasárnap pedig az Ascher Színház Cseh Tamás-estjét mutatja be.

A Történelmi Témapark ismét a tábori élet és katonai hagyományőrzők bemutatásával várja a karneválozókat, csütörtök este pedig egy időutazás történetét mutatja be a tüzes játék.

Hamarosan részletesebben is beszámolunk a Savaria Karnevál idei programjáról.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

4 × három =