2018. június 13-án volt a legfontosabb nap a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) 37. Országos Találkozójának és Szakmai Konferenciájának programjában: délelőtt előadásokon vettek részt a küldöttek, délután pedig három szekció ülésén tanácskoztak és fogalmaztak meg ajánlásokat a résztvevők. Este a Tóvendéglőben ünnepélyes keretek között átadták a vándorbotot és kiosztották az idei Podmaniczky-díjakat is.

1
Fotó: Hornyák Emőke

Az országos találkozó pénteken reggel folytatódott az AGORA Sportházban: 9 órától egészen fél egyig előadásokat hallgathattak meg a résztvevők.

2
Fotó: Hornyák Emőke

Több kiállítás anyagát is megtekinthették a küldöttek, többek között a Város- és Faluvédők Szövetségének országos ifjúsági pályázatára beérkezett művekből készült válogatást.

3
Fotó: Hornyák Emőke

A délelőtti ülés levezető elnöke Dr. Melega Miklós, a Szombathelyi Szépítő Egyesület alelnöke, a MNL Vas Megyei Levéltárának igazgatója volt.

4
Fotó: Hornyák Emőke

Az előadások sorát dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész, a Vasvári Múzeum igazgatója kezdte, aki Vas megye épített örökségéről tartott színes prezentációt.

5
Fotó: Hornyák Emőke

Sosztarics Ottó régész, az Iseum Savariense intézményvezető-helyettese Szombathelyt egy másik aspektusból mutatta be: a kétezer éve lakott város történetét ismerhették meg a résztvevők.

6
Fotó: Hornyák Emőke

Jeney Attila, a Budapesti Városvédő Egyesület titkára új informatikai lehetőségeket mutatott be, melyek sokat segíthetnek az örökségvédelmi munkában a huszonegyedik században.

7
Fotó: Hornyák Emőke

Millisits Máté művészettörténész a városra szabva egy Szent Márton kultusszal kapcsolatos előadást hozott a konferenciára; olyan emlékeket, művészettörténeti relikviákat mutatott be, amelyek nem annyira ismertek széleskörben.

8
Fotó: Hornyák Emőke

Terény falumegújítási programjáról beszélt Fáy Dániel építész.

9
Fotó: Hornyák Emőke

Dr. Balogh Tamás, Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztályának munkatársa több, örömtelinek hangzó információt is megosztott. A nemrég felállt új kormányban az eddigieknél is hangsúlyosabb területté vált az örökségvédelem.

10
Fotó: Hornyák Emőke

Orbán Róbert, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsának elnöke Szent Mártonról, a kulturális útvonalról és a szent emlékezetéről beszélt; a három napos programon többször is találkozhattak az előadóval a résztvevők, hiszen az egyik városnéző sétán és a szombati kiránduláson is ő kalauzolta a megjelenteket.

11
Fotó: Hornyák Emőke

Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő a szombathelyi villamosról értekezett; bemutatta, miért is fontos a szombathelyiek számára az 1974-ben megszüntetett villamosközlekedés megmaradt mítosza és emlékei, és új fejleményekről számolt be a másik megmaradt villamoskocsi jelenlegi, nem túl biztató állapotáról. Erről hamarosan részletesebben is írunk a H+ Exkluzív rovatában.

12
Fotó: Hornyák Emőke

Délután szekcióülésekkel folytatódott a program: a Kerner Gábor, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnökhelyettese vezette települési arculat szekcióban a Hegyvidéki Településkép Kézikönyvről számolt be Beöthy Mária, a Budapesti Városvédő Egyesület egyik csoportvezetője.

Fotó: Hornyák Emőke
13
Fotó: Hornyák Emőke

Pinczésné Kiss Klára felszólalásával kezdődött az ifjúsági szekció ülése. A nagy hagyományokkal rendelkező országos ifjúsági táborok szervezője kiemelte az ifjúság városszépítő munkájának fontosságát, valamint, hogy rendkívül nagy szükség van a fiatalok bevonására a települési szépítő szervezetek munkájába. Ezt követően – a többi szekcióhoz hasonlóan – a különböző országrészekből érkezett delegáltak beszámoltak a helyi tapasztalatokról. 

14
Fotó: Hornyák Emőke

A Millisits Máté vezette szekcióülés a képző- és iparművészetet helyezte a főszerepbe. A művészettörténész az ülés kezdetén összefoglalta a szekció elmúlt években folytatott tevékenységét, majd reményét fejezte ki, hogy Szombathelyt követve Debrecenben is mód nyílik a szekció munkájának folytatására. Itt Kiss Gábor, a Szent Márton Intézet (Savaria Múzeum) munkatársa a Szent Márton templomról, temetőről és látogatóközpontról tartott előadást; az Egerből érkezett Kerékgyártó József szintén Szent Márton témában, a püspök tiszteletének egri vonatkozásait mutatta be. Ezt követően két bányásztematikával összefüggő előadást tartott a Csehországból érkező Lucie Holouskova, valamint Petrovics László, a Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület elnöke.

15
Fotó: Hornyák Emőke

Ezt követően a szekciók összefoglalták ajánlásaikat, melyeket végül a küldöttek egyeztetésén, egy módosítással elfogadták. A H+ hamarosan külön cikkben értekezik az ajánlások tartalmáról.

16
Fotó: Hornyák Emőke

Este a Tóvendéglőben folytatódott és egyben zárult a konferencia programja: a hagyományokhoz híven kiosztották a Podmaniczky-díjakat, idén összesen tizenhetet. Így díjat kapott Bálint Imre (alkalmazott matematikus), Beöthy Mária (okl. építészmérnök, szakmérnök, vezető tervező), Diósi Pál (életműdíjas épületszobrász-restaurátor), Hidvégi Violetta (főlevéltáros, főtanácsos), Horváth Péter (építész), Józsa Tamás (építész), Kerecsényi Zoltán (EpVE ügyvivő elnök), Méray-Horváth Mercédesz (család-történet kutató), Dr. Ónody Magdolna (helytörténeti kutató, író – életmű díj), Pintér Gábor (okleveles táj- és kertépítészmérnök), Rayman János (vegyészmérnök), Vas Tibor (építész), Dr. Vándor András (statikus tervező), Villányi Péter (XVI. kerületi közgyűjtemények Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ vezetője), Viola Norbert (kertészmérnök), Winkler Barnabás (DLA, építészmérnök) és a Forma Zrt. (építészet, belső építészet).

Fotó: Korponay Balázs
17
Fotó: Hornyák Emőke

A vándorbot átadása szimbolizálja a találkozó országjáró jellegét: miután Szombathely képviseletében Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke és Koczka Tibor alpolgármester feltűzte az idei találkozó emlékét jelző szalagot, ünnepélyes keretek között vette át a botot Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere és Karácsonyi György, a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület elnöke.

 

Fotó: Korponay Balázs
18
Fotó: Horváth Zoltán

Szombaton délelőtt a küldöttek három kiránduláson vehettek részt: az egyik csoport Kőszeget és a Lékai-várat tekinthették meg, míg egy busz Jákra indult, ahol a templom volt a fő úticél. A Szombathelyen maradt küldöttek városnéző sétákon vehettek részt, több helyi múzeumot is beépítve a programba. A képeken a jáki kirándulás képeit láthatják.


Galéria

Fotó: Hornyák Emőke, Korponay Balázs

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenhat − hat =