A gyászhírről Feiszt György levéltáros számolt be Facebook-oldalán, aki egyúttal összefoglalta az építészmérnök életművét is, ezt adjuk közre portálunkon.

A Szombathelyi Püspöki Elemi Iskola majd a Nagy Lajos Fiúgimnáziumban tanulója a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen a Pogány Frigyes által vezetett építészettörténeti tanszéken szerzett diplomát. Pályáját Pécsett kezdte, majd Szombathelyen a Vas Megyei Tervező Vállalatnál (VASITERV) és jogutódjainál volt vezető tervező, 1970-től műszaki igazgatóhelyettes.

1973-ban lett Műemlékvédelmi szakmérnök és 1986-ig tanított a Győri Építőipari Technikum Szombathelyi Esti Tagozatán. Az 1969-ben Ybl díjat kiérdemlő személyiség így fogalmazta meg ars poetikáját:

„A jó építész tehetsége függvényében tudatosan törekszik arra, hogy “az elkészült házban”, a megrendelő – legyen az egyén vagy közösség – gondolatai, szándékai, elképzelései épített formában jussanak kifejezésére”.

Ennek szellemében épültek legismertebb szombathelyi épületei: a VASITERV-székház, a Vérellátó Alközpont, a Felszabadulási Emlékmű, a Nagy Lajos Gimnázium revitalizációja, vidéken a budapesti FŐTÁV-székház, a büki városi sportcsarnok, a kőszegi Jurisics-vár és a jáki templom környékének rendezése, a váti romos Szentkút Kápolna újjáépítése. A számtalan szakmai díjjal kitüntetett szakember jelentős publikációs tevékenységét több tucat szakcikk dicséri.

Tagja ill. elnöke volt a Savaria Nyári Egyetem Tanácsának, a Rumi Rajki Műpártoló Körnek és a a Vas Megyei Építész Kamarának. Egyik szervezője a Szombathelyi Szépítő Egyesület újraalapításának. Egyik méltatója szerint Heckenast János munkásságát leginkább Philip Joubert francia filozófus

“Az építőművészetnek ábrázolnia kell a lakóhelyet s jellemeznie az embereket: egy épület már messziről hirdesse szemünknek, ki lakik benne. A kőnek, márványnak és üvegnek beszélve kell elárulnia, mi rejlik mögötte.”

gondolata jellemzi.

Nyugodjék békében! – zárja sorait Feiszt György.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenhét − 10 =