Január 11-én megbeszélést tartott dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese, dr. Pozsonyiné Falusi Anikó, a Savaria Zenepedagógiai Tanszék vezetője és Mayer Petra, művésznevén DJ Shizuka – adta hírül a Savaria Egyetemi Központ a weboldalán.

Annak apropóján ültek össze, hogy megvitassák a közelgő elektronikus szemináriumi kurzus részleteit. Most, egy hónappal később az első alkalom közeleg, amelyen nem csupán a SEK hallgatói vehetnek részt, hanem bárki, aki érdeklődik az ilyen stílusú zene iránt.

Az elektronikus zene a 2000-res évek elejétől rohamtempóban tört utat magának a zenei irányzatok között; annyira népszerű, hogy ma már az egyik legsikeresebbként tartják számon. Elég csak a belgiumi Tomorrowland elektronikus zenei fesztiválra gondolnunk, amelyre percek alatt elkapkodják a jegyeket. David Guetta, Alan Walker, Martin Garrix és Afrojack − csak néhány példa az irányzat legnépszerűbb képviselőire. De érdekel, hogy honnan is indult az elektronikus zene? Vagy az, hogy milyen technikai berendezésekkel kísérleteztek először, és hogy napjainkban milyen technológiai hátteret alkalmaznak? Ha igen, akkor neked is ott a helyed az ingyenes szemináriumon, hiszen bárki jelentkezhet, aki kedvet érez magában hozzá.

A kurzus folyamán megismerkedhetsz az elektronikus zene történetével, fejlődésével, az adott korok meghatározó művészeivel, a gépekkel és a hangszerekkel, valamint betekintést kaphatsz az Ableton szoftver működésébe, a felvételkészítéstől a „master”-ig. Lesz workshop is, ahol közelebbről is láthatod az analóg és a digitális világ találkozását. Az előadásokon olyan ismert nevek adnak elő, mint Bernáth Zsiga (BernathY), Krajczár Péter (New Level Empire), Lesinszki Dávid (BassLime), Mayer Petra (SoundWelle), Milkovics Mátyás (Neo) és Zsankó Péter (Slam Jr). A hangrendszerről a Lambda Labs gondoskodik – derül ki a szeminárium kapcsán létrehozott Facebook eseményből.

Milkovics Mátyás – Fotó: Recorder online zenemagazin

Az első kurzuson Milkovics Mátyás előadásában megismerkedhetsz az elekronikus zene ma már több mint száz éves történelmével, meghallgathatod a fejlődés főbb állomásainak számító hangszerek hangját, a kezdeti kísérleti zenéktől egészen napjainkig. Hazánk úttörő elektronikus zenész-producerének keze alól egyébként számos album, kislemez, remix, filmzene, valamint videoklip került ki az elmúlt harminc évben. Az Antal Nimród rendezte Kontroll című filmhez írt zenéjével több filmzenedíjat is nyert, többek között a Cannnes-i filmfesztiválon.

A szemináriumok kéthetente a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg, melyeken a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A férőhelyek száma korlátozott, ezért jelentkezz mielőbb, melyet a pozsonyine.falusi.aniko@sek.elte.hu email címen vagy az Electronic Music University Facebook oldalán privát üzenetben tehetsz meg.

Az első alkalom időpontja: 2019. február 18. (16:00)
Helyszíne: ELTE SEK Zenepedagógiai Tanszék, Liszt Terem (9700 Szombathely, Géfin Gyula út 28.)

Ha további részletekre vagy kíváncsi, hogy hogyan is jött az ötlet a szombathelyi Mayer Petrának, hogy kidolgozza egy ilyen kurzus részleteit, akkor kattints ide!

(A szöveg az ELTE SEK weboldalán közzétett cikk és az esemény Facebook oldalán szereplő információk felhasználásával készült.)

Kardos Laura

Kiemelt kép: ELTE SEK

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

5 − négy =