Lezajlottak az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ által meghirdetett  Országos Történelem Tantárgyi Verseny döntői.

Az általános iskolai 7-8.évfolyamos tanulók versenyének témája Magyarország és Európa 1686-1815 közötti története volt. A középiskolás 9. évfolyam témája Róma és Pannónia volt, illetve a korai magyar történelem XI. századtól 1342-ig, a 10. évfolyamé Magyarország története a XI. századtól a XVIII. századig.

A hagyományoknak megfelelően három fordulóban zajlott a verseny: iskolai, megyei/fővárosi és országos forduló. A verseny lebonyolítását az első két fordulóban a megyei/fővárosi Pedagógiai Oktatási Központok (POK) koordinálták és segítették.

A versenyzők felkészítését a versenykiírásban megadott szakirodalom alapján a szaktanárok és a megyei szaktanácsadók segítették. A verseny iskolai és megyei fordulói írásbeli feladatból álltak, amelyet az országos versenybizottság állított össze. Az iskolai fordulón a versenyzők saját iskolájukban vehettek részt és az értékelés is a szaktanárok közreműködésével a helyszínen történt. A következő fordulóba jutás szabályait a kialakult hagyományoknak megfelelően a POK-ok saját hatáskörben határozták meg.

Általános szabály volt, hogy a legalább 70%-os teljesítményt elérő diákok jutottak a megyei fordulóba. A megyei fordulóba jutott tanulók a POK által szervezett fordulón vehettek részt, amelynek értékelését a megyei szaktanácsadók végezték. A megyei fordulók eredményei alapján az országos versenybizottság a legjobb teljesítményt elérő tanulókat hívta meg az országos döntőre. Az országos döntő írásbeli és szóbeli feladatokból állt, amelyeket az országos versenybizottság állított össze. Az írásbeli feladatok megoldása után szóbeli fordulón zsűri előtt számolhattak be a versenyzők felkészültségükről.

A POK-ok adatszolgáltatása alapján az általános iskolások versenyén az idei tanévben 456 iskola vett részt, kb. 3500 fő indult az iskolai fordulón. A megyei fordulókra 370 versenyző jutott be. A megyei forduló eredménye alapján az országosan legjobb teljesítményt nyújtó 25 tanuló jutott az országos döntőbe, amely létszám megegyezik az előző évivel. Az utóbbi években kissé csökkent a versenyek iránti érdeklődés, kevésbé motiváltak a diákok és a tanárok is. A résztvevők beszámolói és a megyei versenyfelelősök tapasztalatai szerint egyre nagyobb erőfeszítéseket követel meg a felkészítőktől a diákok megnyerése tanulmányi versenyeken való induláshoz. A befektetett munka rövidtávon nem mindig hoz gyorsan látható eredményt, ezért a diákok hamar kedvüket és lelkesedésüket veszítik.

Szerencsére még mindig sok a történelem iránt érdeklődő diák, így a verseny továbbra is népszerű köszönhető a változatos feladatoknak és a lelkiismeretes felkészítő munkának. A két napos döntő során a versenyzés mellett kulturális programon is részt vehettek a gyerekek, megismerkedhettek Szombathely város nevezetességeivel, múzeumi gyűjteményeivel (Püspöki Palota, Székesegyház).

A középiskolások versenyén a zsűri tagjai voltak: Dr. Oborni Teréz kandidátus, MTA BTK Történettudományi Intézet Bánhidiné Balogh Éva mesterpedagógus, középiskolai tanár Száray Miklós kutatótanár, tankönyvszerző, középiskolai tanár Sosztarics Ottó régész, Iseum Savariense. A két szóbeli forduló között a részvevők előadást hallhattak Oborni Teréztől „Ki veszítette el a várat, avagy hogyan került török kézre Buda 1541-ben” címmel.

A megyei szervezők adatszolgáltatása alapján az idei tanévben 235 iskola vett részt ezen +a versenyen, 3200 fő indult az iskolai fordulón. A megyei fordulókon 636 versenyző vett részt. A megyei forduló eredménye alapján a két kategóriában az országosan legjobb teljesítményt nyújtó 14, illetve 17, összesen 31 tanuló jutott az országos döntőbe. A versenyzők alapos felkészültségről tettek bizonyságot mind az írásbeli, mind a szóbeli fordulóban.

A teljesítmények értékelése során a zsűri megállapította, hogy a diákok elsősorban a kifejezőkészség, forráshasználat, kritikai gondolkodás, térben való tájékozódás területén tudnak még tovább fejlődni, de ismereteik jóval meghaladják kortársaikét. A döntő részvevőinek teljesítménye alapján az ország egyik legszínvonalasabb, egyben legnehezebb történelem versenye a Savaria, ezért valamennyi diák büszke lehet az elért eredményére. A résztvevők és felkészítőik egyaránt sikeresnek és eredményesnek ítélték a versenyt. Az eredményhirdetésen kiemelték a verseny fontosságát a tehetséggondozásban és reményüket fejezték ki abban, hogy a megkezdett hagyománya jövőben folytatódhat.

Munkánk eredményességét mutatja, hogy az OKTV versenyen évről-évre eredményesen szerepelnek azok a tanulók, akik a Savaria történelem versenyen „edződtek”, sőt már a felkészítő tanárok között is vannak olyanok, akik versenyzőként is részt vettek a megmérettetésen

– tudtuk meg dr. Bakó Balázs fő szervezőtől.

Az idei tanévi OTDK-n is olyan egyetemi hallgatók nyertek, akik a Savaria történelem verseny korábbi döntősei voltak. Versenyszervezői szempontból is sikeres versenyévet zárhattunk. A pozitív visszajelzések megerősítettek bennünket abban, hogy a versenyre szükség és igény van.

Merklin Tímea

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenhárom + 19 =