Civileket támogat a MagNet Bank

0

71 civil szervezet részesült abból a 24 millió forintból, amit a MagNet Bank ügyfelei osztottak szét a bank weblapján keresztül az általuk kiválasztott civil szervezetre leadott szavazataikkal.

Két hónapon át szavazhattak a MagNet Magyar Közösségi Bank ügyfelei arról, hová kerüljön a bank előző évi tiszta nyereségének közösségi célokra felajánlott 10 százaléka. Idén ötödik alkalommal dőlt el több millió forint sorsa úgy, hogy a MagNet-ügyfelek a pénztárcájuk kinyitása nélkül segíthettek alapítványoknak, egyesületeknek. 21.618 ügyfélnek volt lehetősége szavazni, a 71 szervezet közel fele, 33 civil szerveződés kapta meg az általa igényelt összeg 100 százalékát a szavazatok nyomán, sokan pedig 50 százalék fölötti eredménnyel zártak.

A MagNet ügyfelei az átláthatóság jegyében minden évben, postai levélben értesülnek arról, mennyi a Bank adózott, tiszta nyeresége, és ők pontosan hány forinttal járultak ehhez hozzá – e nyereség 10 százalékának rájuk eső része felett rendelkezhettek az általuk választott civil szervezet javára idén is. Az öt év alatt így összesen 134.500.770 forinttal segítettek több, mint 150 különböző alapítványon és egyesületen.

A MagNet közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba az eredményekkel kapcsolatban elmondta: “Izgalommal vártuk a KAP szavazás kezdetét, a szavazási időszakban pedig naponta többször néztük meg, melyik szervezet hogyan áll a gyűjtéssel, és nagyon szurkoltunk, hogy minél többen elérjék a célul kitűzött összeget. Boldogok vagyunk, hogy egyedülálló kezdeményezésünkkel tehetünk valamit a hazai civil szféráért, és első magyar közösségi bankként hatékonyan segíthetünk, állhatunk ki közösségi célok mellett. A KAP programmal ráadásul ezt ügyfeleink hozzájárulásával úgy tehetjük meg, hogy számukra ez nem jelent költséget.”

nonprofit.hu / news4business.hu

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

2 × három =