Kastélyprogram – Vas és Veszprém megyei kastélyok újulhatnak meg

A Nemzeti Kastélyprogram keretében újulhat meg három vas megyei kastély és a sümegi püspöki palota - jelentette be a Forster Központ elnöke kedden a...

Karácsonyi könyvajánló Waldinger Dóri ajánlásával

Az adventi időszakban előszeretettel választunk karácsonyi olvasmányokat. Különféle témákban és korosztályoknak válogattam egy csokorral az általam olvasott és kedvelt könyvekből. Agatha Christie - Karácsonyi ​krimik...

Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal – A Passed nyerte az első elődöntőt

A négytagú popcsapat, a Passed nyerte A Dal első elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Tóth Vera, Dallos Bogi, Szűcs Gabi és a Karmapolis,...

10 idézet Stephen Hawkingtól

Stephen Hawking angol elméleti fizikustól szedtünk össze tíz gondolatot. Mindenki elérhet valamit, ha kellő erővel próbálkozik. Még az eleve elrendeltetés hívei is, akik azt állítják, hogy semmit...

Képregények felnőtteknek

Szombathelyen 2018 tavaszán második alkalommal rendeztek képregény-bazárt. 2017-ben elsőként a Berzsenyi Dániel Könyvtár adott helyet az eseménynek és kezdte el egyúttal a populárisabb darabok...

elKÉPzelés – Országos képregényalkotó pályázat eredményhirdetés és kiállításmegnyitó

Lezajlott a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár Könyvhódító 2019 - elKÉPzelés Országos képregényalkotó pályázatának zsűrizése. A pályázattal a könyvtár immár hatodik alkalommal tűzte ki célul...

Budapesti pillanatok (fotóválogatás)

Most következzen egy kis kitekintés Budapestre: Dávid Luca fotós munkatársunknak köszönhetően egy nagyon szép galériában örökített meg néhány pillanatot a fővárosból. Fotó: Dávid Luca

Tudomány a porondon – ismét izgalmas tanórát tartottak a cirkuszban

Szombathelyen először 2016 őszén rendeztek a Magyar Nemzeti Cirkusz sátrában rendkívüli tanórát a Kanizsai Dorottya Gimnázium tanárai. Azóta minden ősszel, immár negyedik alkalommal kiállnak...

Egy híres szombathelyi nő estéje

2013. június 6-án Bárdos Alice-ról emlékezett meg Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szombathelyi Szépítő Egyesület, a Szombathelyi Zsidó Hitközség és a Szülőföld Könyvkiadó....

Átadták a Citistar Selencion díjakat (+a díjazottak listája)

2014. október 25-én, a Tóvendéglőben tartották a Némethné Máté Ilona által életre hívott Citistar Selencion díjátadó gálát, amelyen a különböző területeken kiemelt munkát végző...

Karácsony képes-levelezőlapokon (1.) – Így terjedt el a karácsonyi üdvözlőlap

Kedves szokás karácsony táján távoli ismerősök, barátok köszöntése egy-egy képeslap küldésével. Mint mindennek, a karácsonyi képeslapnak is van története. „Karácsonyország alkotmányát nem az ész, hanem...

A nyár legszínesebb tíz napja – íme 28. Művészetek Völgye programja

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend épületei minden nyáron tíz napra átalakulnak és az udvarok, templomok, közösségi terek megtelnek koncertekkel, színházzal, irodalommal, tánccal. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend...

Első alkalommal lesz Répcelaki Filmhét, íme a gazdag programkínálat

Valamennyi eseménynek a Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár ad otthont. 2022. június 7. kedd 18:00 KÜLÖN FALKA vetítés + vendég: KIS HAJNI filmrendező 18.00 - KÜLÖN FALKA...

Ismét kiadják Pavarotti debütáló lemezfelvételét

Ötven évvel azután, hogy a később világsztárként ünnepelt tenor, Luciano Pavarotti bemutatkozott a brit televízióban, ismét kiadják első lemezfelvételét. A felvételen Pavarotti a Bohéméletből Rodolfo...

“Zsenialitás nincsen megszállottság nélkül” – 10 idézet Szerb Antaltól

Minél szellemesebb vagy, annál több jóindulatot és udvariasságot kell tanusítanod, hogy az emberek megbocsássák felsőbbségedet - vélekedett Szerb Antal, író, irodalomtörténész, aki ma 119...

Bodor Tibor – Kenéz elvtárs Vas megyében!

A 100 éve született színművész Vas megyéhez is kötődik! 1921. február 11-én született Kiskunhalason. Elvégezte a Színművészeti Akadémiát és Szegeden, majd Miskolcon játszott. Jöttek azonban...

Boldog névnapot, Bálint! – híres Bálintok történelmünkből

A név jelentése ép, egészséges, erős, hatalmas. A névanalízis szerint a Bálint név gyakorlatias, szorgalmas, rendszerekben gondolkozó személyiség kialakulását támogatja. Reál beállítottságú, kissé kételkedve vizsgálja...

Bemutatták Peltzer Géza könyvét

Könyv készült a város egy ikonikus alakjáról, az általa létrehozott Vasakarat SC alapításának 50. évfordulójára. Peltzer Géza Solymos Endre életét bemutató könyvét kedden mutatták...

Mától részlegesen újraindul az élet Magyarországon

Fokozatosan, szigorú menetrend mellett, a koronavírus-fertőzés területi különbségeire is tekintettel újraindítható az élet Magyarországon - ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be múlt...

Ókori császárvillát találtak Róma közelében, a tengerparton

Ókori császárvillára benne pedig egy márványszobor fejére találtak Róma közelében, Aranovában, a tengerparton: a régészek szerint a szobor Juliát, Augustus császár lányát ábrázolta. Építkezés közben...

Bájoló kreatív 3. adás

Harmadik adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól...

A szabadságharc a magyar irodalom tükrében

Hazánk történelmének során számos alkalommal szemben áll egymással az elnyomás és a felemelkedés, az alázat és a dicsőség, a vereség és a győzelem. A...

A hírnév kurtítja az élethosszt

A hírnév kurtítja a várható élethosszt - erre jutottak ausztráliai kutatók amerikai sajtóban megjelent gyászjelentések elemzésével. A The New York Times című lap 2009 és...

Lackfi János: “Határok nélkül zajlik az irodalom”

A 29. Művészetek Völgyében adott rövid interjút a József Attila-díjas költő, író, Lackfi János, aki egyébként tevékenyen részt vesz a fesztivál egyik irodalmi udvarának...

Bájoló kreatív 4. adás

Utolsó adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól...

Némethy Mária lett a Szombathelyi Médiaközpont vezetője

A szombathelyi közgyűlés legutóbbi, csütörtöki zárt ülésen határozatlan időre választotta meg a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Némethy Máriát. A pozíciót eddig megbízott ügyvezetőként...

Szabadon felhasználhatók a Radnóti és Antoine de Saint-Exupéry művek

Január 1-jétől bárki szabadon felhasználhatja Radnóti Miklós, műveit, mivel lejár verseinek szerzői jogi védelme - írja az Artisjus blogja, a dalszerzo.wordpress.com.2015. január 1-jétől szabadon...

Koncert a naplementében – Kellene Kis Kert

A Veszprémi Utcazene Fesztivál első helyezettje a szombathelyi Csónakázó-tó szigetén a naplementében koncertezett pénteken este a közönségnek a Érzed Szombathelyt! programsorozat keretén belül. A zenekar...

A kultúra ünnepe: Magyarország új könyvtárral gyarapodott, megnyílt az fák ölelésében a kámoni fiókkönyvtár...

2021. május 25-én 11 órakor, a járványügyi korlátozások miatt szűk körben, szolidan ünnepélyes keretek között megnyitott a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár új Kámoni fiókkönyvtára....

Művészetek Völgye 2016: hangulatok (képgaléria)

Utolsó képgalériánkhoz nem fűzünk kommentárt, beszéljenek a képek! Fotó: KáBé

Facebook

EZ IS ÉRDEKES LEHET