Dugovics Titusz nagysimonyi származású, Markusovszky Lajos Görgey Artúr törzsorvosa volt, Jávor Pál Szombathelyen érettségizett. Vagy mégsem? Valóságos történetek ezek, vagy csupán legendák? Ezekre is próbált választ adni Feiszt György levéltáros, Vas megyei legendák című előadásában.
2017. április 19-én a hóesés és az északi szél ellenére, ismét hatalmas érdeklődés fogadta a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubjának soron következő előadását. Nagy Éva igazgatóasszony köszöntőjében felvetette, hogy
talán pont azért szeretjük a legendákat, mert nélkülük a valóság kevésbé volna izgalmas.
Valószínű pont így gondolkodhattak, azok a történészek is, akik megalkották Dugovics Titusz legendás alakját és hőstettének mítoszát. Feiszt György kutatásai során rábukkant egy bizonyos Dugovics családra, akik Nagysimonyiban éltek, még címert is ajándékozott nekik I. Lipót Császár 1674-ben (ez látható, a község jelenlegi címerében is), de hogy lett volna közöttük egy Titusz nevezetű, aki a nándorfehérvári csatában hőstettet vitt véghez, nos, erre semmi kézzelfogható bizonyíték nincs a magyar történelmi forrásokban. A Dugovics legenda a nemzeti történetírás hajnalán, 1821-ben Döbrentei Gábor tollából pattant ki, és jelent meg a Tudományos Gyűjteményben. Azt, hogy a nándorfehérvári hőst Dugovics Titusznak hívták, az itt van először leírva. Később erre hivatkozik Dömötör Sándor történész, múzeumigazgató is, de a szomorú valóság az, hogy
Dugovics Titusz soha nem is létezett.
Hasonló a történet Markusovszky Lajossal is, aki kétség kívül a magyar orvos történet emblematikus alakja, az Orvosi Hetilap alapítója, Semmelweis Ignác munkatársa, barátja, és az orvostudomány kiválósága. 1955-ben megjelent az Orvosi Hetilapban Bence József történész írása, amelyben arról értesülhetünk, hogy Görgey ún. muraközi csapata itt állomásozott Vas megyében, és Markusovszky Lajos, mint a törzsorvos látta el a betegeket. Ez idő alatt megismerkedett a falvak lakóival, nemesi családokhoz kijárt gyógyítani, különösen szívesen kereste fel, a megye legkisebb faluját, Vasegerszeget, ahol Kiss Gyula szépséges leánya Kiss Zsuzsanna igen megtetszett az őrnagy orvosnak.
A valóság azonban az – tudjuk meg Feiszt Györgytől – hogy soha nem volt Kossuthnak muraközi hadserege, nem volt hadikórház Szombathelyen, ám a mesébe illő történetet, 1955-ben a megye tanács egészségügyi osztálya felkarolta és kórházat neveztek el Markusovszky Lajosról. Az a tény, hogy Markusovszky Lajos szakmai nagysága előtt tisztelegve, kórházat neveznek el róla teljesen helyénvaló, de a fent leírt romantikus történetnek
egész biztosan nincsenek valós vonatkozásai.
Feiszt György szerint egész biztos nem véletlen ezeknek a történelmi alakoknak a hőssé történő előléptetése. Saját elméletét megosztotta hallgatóságával. 1953-ban, a Népfront megalakulásával, Vas megyében is létrejön a Történelmi Társulat vas megyei csoportja, melynek tagja volt Bence József történész is. A csoport tagjai megállapodnak arról, hogy Sztálin halála után eluralkodó szabad gondolkodás lehetőségével élve elhatározták, hogy legendás történelmi hősöket támasztanak, akikre a vas megyeiek is felnézhetnek. Ide tartozik Dugovics Titusz, Markusovszky Lajos és még sokan mások, akikről most nem esett szó.
A harmadik legendás történet egy őrségi községhez, Ivánchoz fűződik. Itt található ugyanis egy barokk, 18. századbeli népi kereszt, mely egy legenda mementója. Az 1983-as Vas Népe hasábjain el is olvashattuk az ivánci kereszt történetét. Sebők Jancsika a falu határában legeltette a teheneket, amikor is az egyik felfúvódott és elpusztult. A fiú apja, nem térve napirendre az eset fölött megölte fiát. A szomszéd szemtanúja volt az esetnek, akit a szívtelen atya hallgatásáért cserébe lefizetett. Éjszaka elásták a fiút, a kereszt területén. A legenda szerint a keresztet az anya állítatta. A faluban később aztán felütötte a fejét, a hír, hogy a fiú valójában kivándorolt Amerikába. A muzeológusok később megásták ezt a területet, nem találtak emberi maradványokat, sőt az anyakönyvi adatok is azt bizonyítják, hogy
a gyilkosság természetesen nem történt meg.
A nemesmedvesi haragszó, megint egy olyan történet, ami hallatán, ha kicsit gondolkodunk, kutakodunk, kiderül, hogy a történet annyira abszurd, hogy tulajdonképpen nem történhetett meg. 1970-ben ünnepelték a felszabadulás 25. évfordulóját és ez nagy előkészületekkel járt, Vas megye fejlődést bemutató film is készült ez alkalomból, amelynek forgatókönyv vázlatát Feiszt György alaposan áttanulmányozta. A film első jelenetében többek között a nemesmedvesi erdész is megjelenik pár filmkockán, „felszabadultunk, ez volt az utolsó falu” kiálltja drámaian érzékeltetve, hogy az utolsó vasi település is átadhatja magát a boldog békének.
A film kapcsán Markovics Ilona glosszát is írt, melyben finoman érzékelteti, hogy a tények bizony nem megváltoztatható dolgok. Honnan tudhatta volna április 4-én – amikor az ország nagy részén még nem fejeződtek be a harcok – Tomasics Rudolf erdész, sms, okostelefon hiányában, hogy az egész ország felszabadult, Nemesmedves az utolsó falu? Feiszt György megnyugtatja a hallgatóságot, nem tudhatta, már csak azért sem, mert 1946-ban egész Nemesmedves lakosságát kitelepítették, mindenesetre a dátum bevésődött az emlékezetekbe, a film elkészült, vetítették, ünnepségről készült korabeli felvételek,
emlékmű őrzi a hitelesség hiteltelenségét.
Jávor Pál Szombathelyen érettségizett? – bizony Feiszt György több évtizedes pályafutása alatt ilyen kérdésnek is meg kellett, tudott felelni. Az első híradást az érettségi lehetségességéről a 1926. májusi Vasvármegye című újság hasábjain található. Ott szerepel ez a félreérthetetlen mondat (Feszt idézte): „frenetikus tapsorkán csattant föl, amikor az első felvonás második jelenetében, kilépett a reflektorfénybe Jávor Pál. Ebből a taps fergetegből ki lehetett érezni, hogy az ünneplés nem csak a Nemzeti Színház művészének, az egyik legjobb magyar filmszínésznek, hanem annak a kis gimnazista gyereknek, Jerman Palinak szól, aki évekig a Premontrei Gimnázium diákja volt, mint szombathelyi gyerek.”
A Premontrei Gimnázium évkönyveit átvizsgálva erre semmi bizonyíték nem található. A levéltáros kutatásai Jávor Pál hiteles életrajzának alapos átvizsgálásával folytatódott, amiből kiderült, hogy 1919-ben úgy szökik vissza Magyarországra és Pesten azonnal fel is veszik a Színművészeti Főiskolára. A polgármesteri hivatal mutatóját is átböngészve, Feiszt talált egy 1914-ben a polgármester által kiadott dokumentumot, ami Jerman Pál magyar honosságát igazolta. Ezt követően átvizsgálta a szombathelyi általános iskolák évkönyveit is, amiből kiderült, hogy Jerman Pál,
nem érettségizett ugyan Szombathelyen, de itt járt iskolába 1909 szeptemberétől 1914 áprilisáig,
amikor is édesapja betegsége miatt visszaköltöztek Aradra.
A több ezer éves legendákról, nehéz elhinni, hogy mégsem igazak, vagy nem teljesen úgy történtek, ahogy a korabeli híradások számot adtak róluk. Sajátosságuk, hogy mindig akad bennük néhány valós személy, hiteles adat, dokumentum, ami biztosítja fennmaradásukat.
Feiszt György azonban egyet ért Móra Ferenccel abban, hogy ezek a legendák aranyos történetek, nem kell őket megsemmisíteni, ám nem árt, ha vesszük a fáradságot és utánajárunk bizonyos hihetetlen történeteknek.
A történelem, ezekkel a legendákkal együtt szép és izgalmas!
Spiegler-Kutasi Nikoletta
(cikk/fotó)
