Több mint 18 éve élek Zala megyében és mikor megkaptam a feladatot, hogy mutassam be a lakóhelyem és környékét, őszintén megmondva kicsit megijedtem, de tudtam, hogy jó szórakozás lesz utána járni a dolgoknak.

Épp ezért meg is kérdeztem a fiú osztálytársaim véleményét, hogy szerintük mi is az, ami zalai. Az első, ami – vagyis aki – az eszükbe jutott, természetesen a modell, Zimány Linda volt, aki nagykanizsai születésű. Megértem.

Íme, néhány Zala megyei apróság, ami nincs igazán a köztudatban.

1Miért „sötét Zala”?

Vannak olyanok, akik szerint azért, mert elmaradottak vagyunk, de többektől hallottam azt az elméletet, miszerint hozzánk vezették be legutóbb az áramot.
Ezt a két feltevést meg is cáfolnám egyből, mert szerintem semmi alapja ennek a bélyegnek, Zala semmivel nem rosszabb, mint más megye (és még villanyunk is volt már a hatvanas évek közepén, sőt Nagykanizsa tájékán volt olyan falu a negyvenes évek környékén ahol már központi fűtés is volt.) Én úgy gondolom, hogy ez a kifejezés csak egy kis piszkálódás a vasiak és zalaiak között, mint én és az öcsém közt.

2Ez a gyönyörű kettős feketefenyő-fasor

Keszthelyt és Balatonszentgyörgyöt összekötő út mellett helyezkedik el, a végén pedig a fenékpusztai római romok találhatóak. A fasort Festetics Tasziló herceg felesége, Hamilton Mária angol származású nemes hölgy telepítette 1880-ban,  ugyanis kedvelt időtöltése a kocsikázás volt, és hát ki ne kirándulna órák hosszat ezek alatt a szép fák alatt? Más emberek viszont úgy gondolják, hogy a fák a herceg utasításából lettek oda telepítve, mert nem akart a Kossuth Lajosról elnevezett főutcán eljutni saját birtokára.

3A „haza bölcse”,

az első felelős magyar kormány igazságügyi-minisztere és a reformkor meghatározó férfi alakja, Deák Ferenc politikusunk is megyebeli, méghozzá Söjtöri.

42016-ban az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából

Zalakomár pályázott egy Büszkeségpont megalkotására, amelyen sikeresen nyert és meg is épült az 56-os szobor, aminek az érdekessége, hogy üvegbetont tartalmaz.

    A találmány Losonczi Áron műve, ami az éjszakai megvilágítás alatt is láthatóvá teszi az emlékművön látható feliratot, köszönhetően a betonblokk két oldala között elhelyezkedő többezer üvegszálnak.

5Gróf Festetics György,

a keszthelyi Georgikon alapítója 1817-től évente kétszer rendezte meg a Helikon ünnepségeket, de 1819-es halálával az ünnepségek is megszakadtak, és csak a 20. század első felében tettek először kísérletet az újbóli megrendezésére.

Az idén 200 éves rendezvény az 1960-as évektől pedig kétévente kerül megrendezésre.

6Nagykanizsán, a „Dödölle fővárosában”

Forrás: Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál

2006-ban és 2013-ban Guinness rekord született, ugyanis 2500 adag dödölle készült el 24 órán belül a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválon.

7Bop Jon

– eredeti nevén Dzsin Szú Lí – dél-koreai buddhista szerzetes Zalaszántón találta meg a nyugalmat az 1990-es években.


Ekkor építette a béke sztúpát, amelynek talapzata tibeti könyvekből, növényi magvakból és vallási dokumentumokból áll.

A sztúpát 1993. június 17-én személyesen is felavatta a 14. Dalai Láma.

8+1

A zalakomári általános iskola előtt mintha szivárványon járna a kisdiák suliba. Bezzeg az én időmben… talán nagyobb kedvvel jártam volna be. 🙂

Opra Laura
(fotó/cikk)

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

16 − négy =