105 éve született Radnóti Miklós

0
Forrás: wikipedia.org

105 éve született a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, eredetileg Glatter Miklósként. Asszimilált zsidó származású családban töltötte viszonylag nyugodt gyermekkorát, bár édesanyját elveszítette, nevelőanyja nagyon szerette a kisfiút. Miklós már nagy volt, mikor szembesült azzal, hogy nevelőanyja nem vérszerinti rokona, valamint születésekor ikertestvére és édesanyja is elhunyt. Ez nagy hatással volt további életére. Az 1920-as évek derekán csillantotta meg először irodalmi érzékét. 1935-ben feleségül vette Gyarmati Fannit, aki nemrég hunyt el, s élete végéig a közös lakásukban töltötte mindennapjait. Öt évvel később munkaszolgálatos lett, kisebb megszakítással kétszer is besorozták. Zsidó származását sosem tagadta, a vallást azonban nem gyakorolta. 1943-ban áttért a római katolikus vallásra, de a 3. munkaszolgálattól ez sem menthette meg, 1944. május 20-án kellett bevonulnia. Halálának körülményei nem teljesen tisztázottak, Abda határában lőtték le a beteg, meneteléstől kimerült költőt, majd tömegsírba temették. Testét és utolsó verseit tartalmazó Bori noteszét 1946-ban találták meg. Háromszor temették újra, jelenleg a Kerepesi úti temetőben nyugszik.

ÉJSZAKA

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

1942. június 1.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenkettő + tizenhét =